kilépés
Nem indul újra az újpesti polgármesteri posztért Déri Tibor és kilép a Momentumból is
A Momentum Mozgalom Elnöksége a mai napon úgy döntött, felfüggeszti Déri Tibor, Újpest polgármesterének párttagságát – írja közleményében a párt.Sorban tagadják meg egykori szövetségesei Márki-Zay Pétert, ezúttal a Jobbik hátrált ki mögüle (Videó)
Már nem is ismerik Márki-Zay Pétert a Jobbiknál, hirtelen semmi közük sem volt a baloldal közös miniszterelnökéhez – legalábbis erre utalnak Z. Kárpát Dániel szavai, miszerint pártjának semmilyen rálátása sem volt a hódmezővásárhelyi polgármester kampányfinanszírozásához, ők pedig csak saját magukért vállalnak felelősséget, miután kiderült: 1,8 milliárd forint támogatást kapott MZP az Egyesült Államokból, amiért azóta feljelentették az ellenzék korábbi „Kapitányát”. Hasonlóan elhatárolódott Z. Kárpát pártja korábbi elnökétől: szerinte Jakab Péter egyértelműen balra tolódott el, a DK-val való összefogást követően történelmi mélységeket elérő Jobbik pedig nem akar egykori elnökével tartani.Elkezdődött a Jakab-fanok kiválása a Jobbikból
A hajdú-bihari Jobbik elnöke úgy döntött elhagyja a Jobbikot. Salamon Gergő már korábban is azt mondta, ha Jakab távozik a pártból, akkor ő is menni fog. Várhatóan a megyéből több tag is vele tart majd és mind a Jobbik volt elnökének új, lehetséges pártjához fognak csatlakozni. Személyes döntését Salamon az ellene, valamint a megyei tagok elleni támadásokkal indokolta. A szebb napokat látott Jobbik tehát tud még hova bomlani.Kámaszútra-szobák, nemi erőszak, krumplis zsák – Ennyi maradt a Jobbikból
Sorozatos botrányok, nyílt utcai veszekedések, párton belüli adok-kapok, súlyos választási vereség. Röviden így lehetne összefoglalni a Jobbik elmúlt pár évének krónikáját. Az egykori jobboldali radikális párt mélyrepülése vetekszik az MSZP-ével, a tányércsörömpölés viszont sokallta hangosabb, mint bármelyik zuhanásban lévő ellenzéki formációnál. Talán nem is oly régen még néhány politikai tanácsadó fejében jó ötletnek tűnt a harsány, bőrdzsekis farmernadrágos pártelnöki imidzs, némi parizerrel és krumplis zsákkal megspékelve. Mára azonban kiderült, hogy a kampányban prolitempót diktáló Jakab Péter egy teljesen lenullázott pártot hagy maga mögött.Már jobbikos email-címe sincs Jakab Péternek – Itt a "kandúrharc" legújabb fejezete
Igen hamar eltüntették a pártból a Jobbik volt elnökét, akinek már az email-címét is megszüntették. Arról egyelőre nincs információnk, hogy parizer és krumpli azért akad-e még Jakab Péter számára, aki erre vonatkozóan sajnos nem közölt információt közösségi oldalán. A posztban azonban feltüntette új elérhetőségét, ami meglepő módon nem a "mamuszos" tanácsadónőé, bár erre azért mégsem vennénk mérget...A Jobbik korábbi alelnöke szerint is egy bohóc Jakab Péter
Bár korábban a kormánypárti képviselők hívták fel a figyelmet arra, hogy a Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter egy bohóc, úgy tűnik, ezzel korábbi párttársai is egyetértenek. Legalábbis erre utal, hogy a párt egykori alapítója, a Jobbik korábbi alelnöke egy olyan idézetet osztott meg a közösségi oldalán, ami arra utal, hogy szerinte is egy bohóc Jakab, aki tegnap bejelentette, hogy elhagyja a pártot, de a mandátumát nem adja vissza.A Jobbik szerint most eldől, hogy Jakab a nép, vagy a lé pártján áll
Közleményben reagált a Jobbik Jakab Péter kilépésére. Mint írták, a párt "meglepődöttség nélkül, de sajnálattal" vette tudomásul Jakab Péter és tanácsadója távozását. A párt szerint az utolsó pillanatig nyitva állt a lehetőség az együttműködésre, ám ehelyett ők a szakítást választották.Itt a vége: Jakab kilépett a Jobbikból – Már az email-címét is letiltották
Egyszer minden lezárul, így eljött a vége a Jobbik összeomlásának is. Jakab Péter Gyöngyösi Mártonnak címzett bejegyzésében jelentette be, hogy elhagyja a Jobbikot. Mondhatnánk, hogy az utolsó jobbikos majd kapcsolja le a villanyt, de inkább csak annyit kérünk, hogy ne vigye magával a pártiroda utolsó villanykörtéjét.Ajánljuk még