kilépés
Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, valamennyi tag kilépett
Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, és valamennyi tag kilépett a pártból – ez derül ki Kocziha Tünde vasárnapi közleményéből. A helyi csoport volt elnöke búcsúzóul még hozzátette: reméli, hogy a párt egyszer majd visszatalál az eredeti útra. Megérkezett az első alapszervezet-oszlatás a gyurcsányista vonal győzelmével végződött kongresszus után.Orbán Viktor a PS-nek: El kell tüntetni a korrupciót a magyar bíróságok körül
A liberálisok foglyává vált Európai Néppárt elhagyásáról, az általunk feltárt bírói és bírósági botrányról, a milliárdokat eltüntető Szeviép-vezéreket futni hagyó, az üggyel összeférhetetlen szegedi bírókról, és a trianoni békediktátummal kapcsolatos történelmi igazságtételről, a határon túli magyar területek autonómiájáról kérdeztük Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a mai Kormányinfón. A kormányfő cikksorozatunkkal kapcsolatban nyomatékosította: a korrupció vádját és gyanúját meg kell szüntetni, el kell tüntetni a magyar bíróságok körül, a jogszabálysértést pedig ki kell vizsgálniuk a hatóságoknak. "Ebben az ügyben a magyar kormánynak nincs teendője, mert akkor begyulladnának a rakéták, különösen Brüsszelben" – mondta Orbán Viktor. Az Európai Néppártról, a Fidesz európai jövőjéről a PestiSrácok.hu kérdésére Orbán Viktor kijelentette: az Európai Néppártnak kell változnia és változtatnia, és vissza kell térnie a kereszténydemokrata gyökereihez. "A száz év magyar magány véget ért, büszkeséggel tölt el, hogy ahhoz képest, hogy Magyarországot folyamatosan izolálni akarták, a magány után eljutottunk oda, hogy számos relációban szoros együttműködést tudtunk kialakítani a szomszédos államokkal, például Szlovákiával. Közösen kell építenünk Közép-Európát, a közép-európai csillagállás most kedvező. Az évfordulóról bölcsen és mértéktartóan kell megemlékezni, mindenkit erre kérek" – fogalmazott Orbán Viktor.Dőlni látszik a dominó: Szöllősi Istvánné is elhagyta az MSZP-t
A rendszerváltás utáni egyik legmeghatározóbb MSZP-s politikus, Szölőssi Istvánné is kilépett a pártból – szúrta ki a Magyar Nemzet. Mint az ismert: a baloldali értékek hiánya miatt tegnap otthagyta az MSZP-t Szanyi Tibor, előtte pedig Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje intett búcsút a szocialistáknak.Szanyi otthagyta az MSZP-t
Megszüntette tagságát a Magyar Szocialista Pártban (MSZP) Szanyi Tibor. A párt korábbi EP-képviselője a Twitteren jelentette be a döntését. Az Indexnek a politikus azt mondta, nem az MSZP-ben képzeli el a jövőjét, más politikai tervei vannak.Újabb politikus hagyta ott az MSZP-t: Trippon Norbert már DK-s alpolgármester Újpesten
Botka László után egy fővárosi politikus, Trippon Norbert jelentette be kilépését az MSZP-ből. Az újpesti önkormányzati képviselő a most alakuló testületben már a DK frakcióját erősíti, és a politikai pályafutását is Gyurcsány Ferenc pártjában folytatja. Gréczy Zsolt szerdán késő este posztolt ki egy fotót újpesti frakciójukról: a képen már Trippon is szerepel, aki ráadásul alpolgármester lett a kerületben.Kilépett az MSZP-ből Botka László (frissítve)
Szakított az MSZP-vel Botka László, Szeged polgármestere. A párt egykori miniszterelnök-jelöltje a kilépéséről szóló nyilatkozatát hétfőn küldte meg az MSZP helyi szervezetének. Botka azt mondta, döntését már két éve meghozta, de várt a lépésével, mert az idei két választási kampányban nem akarta személyes ügyeivel tematizálni a közbeszédet.Borkai Zsolt kilép a Fideszből (videó)
Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. Borkai elmondta: ennek ellenére független polgármesterként tevékenykedik majd a következő öt évben. A politikus ezt keddi, győri sajtótájékoztatóján jelentette be.Volner János a Jobbik után elhagyta a Mi Hazánk Mozgalmat is
A Jobbik után szakít a Mi Hazánk Mozgalommal is Volner János; a politikus ezt a Facebook-profilján jelentette be szerdán. Volner szerint a Mi Hazánknak esélye sincs már kilépni a rétegpárt szerepéből, mivel sok olyan hibát ismételtek meg sokszor, ami elvezetett a Jobbik erodálódásához is. Volner János úgy vélekedik, hogy nem lehet hosszú távon politikát csinálni a 2006-os nosztalgiából, egyúttal bejelentette: szerdán kilépett a mozgalom parlamenti képviselőcsoportjából is.Ajánljuk még