kim dzsong un
Olimpiai részvételt jelenthet Észak-Koreának a békülékeny hangem
Dél-Korea és Észak-Korea szombaton folytatta előkészítő egyeztetéseit azokról a jövő hétre tervezett magas rangú tárgyalásokról, amelyeken Észak-Koreának a phjongcshangi téli olimpián való részvételét vitatnák meg. A két ország vezetése pénteken állapodott meg arról, hogy a következő kedden a határ menti demilitarizált övezetben lévő Panmindzsonban megtartják a felek több mint két év óta első hivatalos találkozóját.Kim Dzsong Un: állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot - jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.Kim Dzsong Un: Amerika többé nem tud háborút indítani ellenünk
Amerika soha többé nem lesz képes háborút indítani Észak-Korea ellen, amely mostanra kifejlesztette azt a képességét, hogy nukleáris fegyvereivel csapást mérjen az Egyesült Államok területének bármely részére - jelentette ki hétfőn, újévi beszédében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt Japán irányába
Észak-Korea kilőtt keleti irányba egy ballisztikus rakétát helyi idő szerint szerdára virradóra - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség alapján az MTI. A nukleáris fegyverkezési programját felpörgető rezsim már több alkalommal is tesztelte saját rakétáit (és japán meg dél-koreai ellenségeinek az idegeit), melyeket a keleti partvidékéről indít el, és a Japánhoz tartozó Hokkaidó szigete fölött átívelve a Csendes-óceánba csapódnak bele- írta az Index.hu.Trump: Kína szigorítani fogja szankcióit Észak-Korea ellen
Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy szigorítani fog az Észak-Korea ellen bevezetett kínai szankciókon - írta vasárnap a Twitteren Donald Trump amerikai elnök Hanoiból.Trump: egyetlen diktátor sem becsülheti alá az Egyesült Államokat
Soha senki, egyetlen diktátor és egyetlen rezsim sem becsülheti alá az Egyesült Államok elszántságát – jelentette ki vasárnap Japánban, a jokotai amerikai katonai bázison Donald Trump amerikai elnök.Bíróság elé álltak Kim Dzsong Un féltestvérének feltételezett gyilkosai
Megkezdődött a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérének meggyilkolásával gyanúsított két nő pere egy malajziai bíróságon hétfőn. A vádlottak ártatlannak vallották magát.Súlyos fenyegető adok-kapok Észak-Korea és az Egyesült Államok között
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "a történelem legkeményebb ellenlépésének" számításba vételével fenyegette meg pénteken az Egyesült Államokat, miután Donald Trump amerikai elnök kedden figyelmeztette Phenjant, hogy teljes megsemmisülés fenyegeti.Ajánljuk még