Pesti Srácok

Kim Dzsong Un: Amerika többé nem tud háborút indítani ellenünk

Kim Dzsong Un: Amerika többé nem tud háborút indítani ellenünk

Amerika soha többé nem lesz képes háborút indítani Észak-Korea ellen, amely mostanra kifejlesztette azt a képességét, hogy nukleáris fegyvereivel csapást mérjen az Egyesült Államok területének bármely részére - jelentette ki hétfőn, újévi beszédében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

„Az Egyesült Államok egésze nukleáris fegyvereink hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalomon. Ez maga a valóság, nem fenyegetés” - mondta televíziós újévi köszöntőjében a phenjani rezsim vezetője.

vélekedett, hozzátéve ugyanakkor, hogy ezeket a fegyvereket csak akkor fogják bevetni, ha veszélybe kerül az ország biztonsága. Észak-Korea szeptemberben végrehajtotta hatodik nukleáris robbantását - állítása szerint egy hidrogénbombával -, és november végén sikeresen tesztelte minden eddiginél nagyobb hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétáját, nyíltan szembeszegülve a nemzetközi figyelmeztetésekkel és az ENSZ szankcióival, felerősítve azokat a félelmeket, hogy a Koreai-félszigeten egy új háborús konfliktus törhet ki.

PestiSracok facebook image

Újévi beszédében Kim Dzsong Un azt is mondta, hogy feltétlenül csökkenteni kell a katonai feszültséget a Koreai-félszigeten és javítani kell a kapcsolatokat Dél-Koreával, egyben azt állította, hogy nyitva áll az út a párbeszéd előtt. Az észak-koreai diktátor kitért arra, mérlegelni fogja, hogy hazája részt vegyen a dél-koreai Phjongcshangban februárban tartandó téli olimpián.

- hangoztatta Kim. A dél-koreai elnöki hivatal hétfőn üdvözölte, hogy a Kim Dzsong Un hajlandó lenne sportolókat küldeni a phjongcshangi olimpiára. Az elnöki hivatal szóvivője méltatta Kim beszédének azon részét, amelyben az észak-koreai vezető elismerte, hogy szükség van a két Korea közötti viszony javítására.

Mun Dzse In dél-koreai elnök kormánya kész arra, hogy felújítsa a párbeszédet a két Korea között, legyen az bármikor, bárhol és bármilyen formában

- hangoztatta. Az illetékes közölte, ha a phjongcshangi olimpiai játékok sikeresek lesznek, a „béke olimpiájává válik” a rendezvény, ami hozzá fog járulni nemcsak a Koreai-félsziget, hanem Északkelet-Ázsia és az egész világ békéjéhez. Mun Dzse In dél-koreai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea részvétele garantálhatja a phjongcshangi olimpia biztonságát, s decemberben azt javasolta, hogy Szöul és Washington halassza el az egyik nagy hadgyakorlatát, amelyről Phenjan azt állítja, hogy az olimpiát követően megindítani tervezett háború előkészülete.

Forrás: MTI; fotó: The Huffington Post

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.