kína
Közel kétszáz lélegeztetőgép érkezik Kínából hazánkba
Százkilencvenhat lélegeztetőgép beszerzésére vonatkozó szerződést írt alá a Semmelweis Egyetem a kínai hátterű CECZ Közép-európai Kft.-vel. Az életmentő eszközök a hónap végéig meg is érkeznek hazánkba, így nemzetközi összehasonlításban is nagyot lép előre Magyarország.Három Magyarországról hazautazó kínai vívót diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel
Három Magyarországról hazautazó kínai vívót diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel Pekingben – adta hírül pénteki közleményében a kínai vívószövetség.Olaszország a halálesetek számát tekintve megelőzte Kínát
Olaszországban csütörtökön a halálos áldozatok száma meghaladta a koronavírus-fertőzés következtében Kínában elhunytakét; Vuhanból, a COVID-19 járvány kiindulási pontjából nem jelentettek új hazai fertőzötteket.Magyarországról érkező utasokat is diagnosztizáltak koronavírussal Pekingben
Három, Magyarországról érkező utast is diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel Pekingben – közölte csütörtökön a kínai főváros egészségügyi bizottsága. A bizottság szerdai napra vonatkozó közléséből nem derül ki a fertőzöttek nemzetisége. A kínai bevándorlási hivatal korábbi tájékoztatása szerint mindazonáltal a múlt hét óta nemzetközi repülőjáratokon Kínába utazók mintegy 90 százaléka kínai állampolgár.Egyetlen újabb esetet sem jelentettek a járvány kínai gócpontjának számító Vuhanból
Egyetlen újabb esetet sem jelentettek szerda éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlése szerint a járvány kitörése óta először Vuhan városában egy nap alatt egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak, miközben Hupej tartomány egyéb részeiről már egy hete nem adtak hírt új betegről.A liberális elmebaj is közrejátszhatott az olaszországi koronavírus-katasztrófa kialakulásában
Lehetséges, hogy a liberális elmebaj nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Olaszországban elszabadult a pokol a koronavírus megjelenése után. Az antirasszista, mindenkivel (is) mindig toleráns haladók ugyanis a kínai koronavírus megjelenése után elkezdtek egy “mozgalmat”, aminek a következő volt a szlogenje: “Nem vagyok vírus. Ember vagyok. Töröld el az előítéleteket”. Az akkor közzé tett videók üzenete az volt, hogy minden olasz öleljen meg egy kínait a szeret jegyében és ne féljen a fertőzéstől, mert aki fél, hogy beteg lesz az tulajdonképpen rasszista.Hét év börtönbüntetésre ítéltek egy kínai nőt, aki a járvány köztes hordozóinak vélt tobzoskák pikkelyeit csempészte
A koronavírus-járvány kitörése óta Kína erőteljesen lép fel a vadorzáshoz köthető illegális tevékenységekkel szemben, mivel a kutatók úgy vélik, hogy a vírus nagy valószínűséggel vadállatoktól származik. Kína törvényalkotói döntést hoztak a vadállatok fogyasztásának beszüntetéséről is.Folytatódik az amerikai-kínai, egymás újságíróinak kitiltásával fűszerezett diplomáciai háború
Peking további ellenlépéseket helyezett kilátásba az amerikai újságírók kitiltása után Washingtonnal szemben arra az esetre, ha ez Egyesült Államok továbbra is „rossz irányba haladna”.Hongkongi lap: Novemberben regisztrálták az első fertőzöttet Kínában
November közepére vezethető vissza az első olyan eset Kínában, amelyben egy páciens megbetegedését igazolhatóan az új típusú koronavírus okozta – írta internetes oldalán, egy pénteken megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.Ajánljuk még
















