kínai-tajvani szembenállás
Az EU ellenzi a tajvani status quo megváltoztatására irányuló erőszak alkalmazását
Az Európai Unió továbbra is határozottan ellenzi az erőszak alkalmazását, és mindenfajta egyoldalú kísérletet a Tajvani-szoros status quójának megváltoztatására – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben, újságírói kérdésre válaszolva kedden.A kínai haditengerészet hajói a háromnapos hadgyakorlat után is Tajvan környékén maradtak
Nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt kedden, a háromnapos kínai hadgyakorlat befejezése után – közölte Tajvan védelmi minisztériuma.Folytatódik a nagyszabású kínai hadgyakorlat a Tajvani-szorosban
Folytatódott vasárnap a Tajvani-szorosban a kínai hadsereg háromnapos hadgyakorlata, amelyet Peking röviddel azután kezdett el, hogy a tajvani elnök az amerikai képviselőház vezetőjével tárgyalt az Egyesült Államokban. A kínai erők a szigeten lévő célpontok elleni precíziós csapásokat is gyakoroltak.Hadgyakorlatot tart Kína a Tajvani-szoros közelében
Hetvenegy kínai katonai repülőgép haladt át szombaton a Tajvani-szoros felett, miközben Kína Tajvan körül hadgyakorlatokat kezdett, Caj Jing-ven elnöknek az amerikai képviselőház elnökével való találkozója miatt – írja a Reuters.Kína hadgyakorlatot kezdett a Tajvani-szorosban, miután a tajvani elnök az USA-ba látogatott
A kínai hadsereg szombaton háromnapos hadgyakorlatba kezdett a Tajvani-szorosban, a szigetországgal fennálló feszültségek közepette, miután a tajvani elnök, Caj Jing-ven találkozott az Egyesült Államokban az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval.Tiltakozást váltott ki Kína első, Amerikát sújtó szankciós csomagja
Határozottan visszautasították pénteken a kínai szankciókkal sújtott amerikai intézmények a pekingi kormány döntését, amelyet a tajvani elnök amerikai látogatásához nyújtott hozzájárulás miatt hozott.Politikai vita szításával és korrupcióval vádolta meg Kínát a leköszönő államfő Mikronéziában
Politikai vita szításával és korrupcióval vádolta meg Kínát pénteken Mikronézia leköszönő államfője, David Panuelo a parlamentnek írt éles hangú levelében. Peking rágalmazásnak minősítette kijelentéseit.Ajánljuk még