Pesti Srácok

A kínai haditengerészet hajói a háromnapos hadgyakorlat után is Tajvan környékén maradtak

A kínai haditengerészet hajói a háromnapos hadgyakorlat után is Tajvan környékén maradtak

Nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt kedden, a háromnapos kínai hadgyakorlat befejezése után – közölte Tajvan védelmi minisztériuma.

A minisztérium Twitter-üzenetben számolt be róla, hogy szoros figyelemmel kísérik a kínai hadihajók mozgását. Peking korábban azt közölte, hogy a háromnapos hadgyakorlata szombattól hétfőig tart a Tajvani-szorosban. A hadgyakorlatra azt követően került sor, hogy Tajvan elnöke, Caj Jing-ven a múlt héten Kaliforniában találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével. Hétfőn Tajvan 91 kínai repülőgépet észlelt, ezek közül 54 lépte át a Tajvani-szoros középvonalát, és hatolt be Tajvan délnyugati és délkeleti légterébe. Közben a kínai hadsereg 12 hajóját figyelték meg Tajvan környékén. Tajvan törvényhozása kedden felszólította a kínai hatóságokat, hogy azonnal hagyjanak fel a Tajvan ellen irányuló fenyegetésekkel. Egyúttal arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy közösen ítéljék el Kínát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/CCTV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.