kiss gy. csaba
Kiss Gy. Csaba a megfeneklett rendszerváltoztatásról: az MDF tavaszi nagytakarítást ígért, de csak egy portörlés lett belőle – Boomerlázadás (Videó!)
A hétfői Boomerlázadás vendége Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas magyar művelődéstörténész volt. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, és a lakiteleki nyilatkozat egyik aláírója arról beszélt a műsorban, hogy hol feneklett meg az 1990-es évek elején a rendszerváltás. Kiss Gy. Csaba a legnagyobb hibának az MDF és az SZDSZ paktumát tartotta, amiről nem tudott a tagság. A másik fő mulasztás szerinte az volt, hogy elmaradt a szembenézés, elmaradt az igazságtétel. A művelődéstörténész nagyon jelentősnek tartja a Visegrádi Négyek egyre aktívabb együttműködését, amely biztosítja az Európai Unióban a közös fellépést. Egykori pártja, az MDF tavaszi nagytakarítást ígért, de csak egy portörlés lett belőle. Ezért tartja örvendetesnek, hogy a Fidesz valósította meg végül a Magyar Demokrata Fórum eredeti programját. Kiss Gy. Csaba arra is kitért, hogy amíg a nemzet fogalmát valamilyen szinten kitörölte a nyugat-európai elit, addig a közép-kelet-európai államok – elsősorban Magyarország – a nemzeti identitás fontos részének tartják a nemzet létét. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.