kiss róbert
Operatív törzs: a daganatos és autoimmun betegek is kaphatnak oltást
Szerdán ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról és a hazai intézkedésekről, valamint a vakcinák érkezéséről. Mint ismert, mára virradóra kiderült: 1279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 380 013 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 347 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 285 022 fő, az aktív fertőzöttek száma 81 644 főre csökkent. 3747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 296-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 292 627 fő kapott oltást, közülük 113 570 fő már a második oltását is megkapta. Az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Múlt héten megkezdődött és csütörtöktől folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása; az ehhez szükséges Pfizer-vakcinákat most kapják meg a háziorvosok, emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltanak majd Szputnyik-vakcinával. A háziorvosok mától megkezdik a 60 év alatti krónikus betegek oltását is; az ehhez szükséges AstraZeneca-vakcina kiszállítása már megtörtént. Operatív törzs: a kamuvideósok és az egészségügyi Mekk mesterek nem segítik a védekezést
Hazánkban eddig 152 704 embert oltottak be koronavírus ellen, 17 772-en már a második oltást is megkapták. Magyarország 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben, különböző gyártóknál, de eddig csak 201 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezett. Európában nincs elég oltóanyag, ezért hazánk egymillió embernek elegendő Szputnyik V vakcina beszerzéséről állapodott meg Oroszországgal; az oltóanyag három ütemben érkezik majd meg. Csak olyan vakcinák kerülhetnek forgalomba nálunk, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatékonyak és biztonságosak, és amelyeket már több országban is alkalmaznak. Már több, mint 1,7 millióan regisztráltak a védőoltásért, de még mindig lehet jelentkezni, az oltás ingyenes és önkéntes. Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján Schanda Tamás, az ITM államtitkára mindenkitől a szabályok betartását kérte, majd leszögezte, hogy hátráltatják a védekezést azok, akik kamuvideókat gyártanak vagy egészségügyi Mekk mesterként összeesküvés-elméletekkel bombázzák a nyilvánosságot az online térben. Operatív törzs: a koronavírus természete, hogy változékony, mutációra alkalmas, ezek viszont jelenleg nem befolyásolják az oltóanyagok hatékonyságát
A hét utolsó munkanapján is sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványügyi intézkedésekről, valamint információt adtak a vakcinákkal kapcsolatban. Mint ismert, a jelenleg Moszkvában tartózkodó Szijjártó Péter megegyezett arról, hogy Magyarország három ütemben nagy mennyiségű Szputnyik V vakcinát vásárol Oroszországtól. A Szputnyik V egyelőre a harmadik kísérleti fázisban tart, Oroszországban már tömegesen oltanak be embereket vele. Magyarország az EU tagországai közül elsőként hagyta jóvá a használatát. Mára virradóra 1311 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 356 973 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 237 362 fő, az aktív fertőzöttek száma 107 800 főre csökkent. 3959 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 274-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 138 983 fő kapott oltást, közülük 5815 fő már a második oltását is megkapta. Az eddig beoltottak többsége egészségügyi dolgozó, emellett már tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is már megtörtént. Müller Cecília: a járvány második hullámának csúcsán már túl vagyunk
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A Pfizer-vakcinából kedden a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezett, amely újabb 47 385 személy oltását teszi lehetővé. Továbbá megjött az első Moderna-vakcinaszállítmány is, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé. Folytatódik a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása is, az elmúlt napokban közel hétezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak be. A következő hetekben újabb vakcina-szállítmányok érkeznek, így annak ütemében folytatódhat az oltás mind az egészségügyben, mind az idősotthonokban és az oltási tervben megjelölt további célcsoportok körében is, majd megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. Hazánkban már közel százezer embert beoltottak, az oltóhelyek folyamatosan működnek, de csak annyi oltást tudnak beadni, amennyi érkezik, az EU-s vakcina beszerzésén túl egyéb forrásokat is keres a kormány. Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarországon lefelé menő szakaszban van a járvány, de a védelmi intézkedések továbbra is rendkívül fontosak. Operatív törzs: hatályban maradnak a maszkviselésre, a kijárási tilalomra és a boltokra vonatkozó szabályok is
A hét utolsó munkanapján is sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványügyi intézkedésekről. Mint ismert, Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában elmondta, hogy legalább február elsejéig fenntartják a szigorú intézkedéseket, így érvényben marad az esti kijárási tilalom, valamint a digitális oktatás is. Mára virradóra kiderült, hogy 2907 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 337 743 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 440 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, összesen 186 449 fő. Az aktív fertőzöttek száma 140 854 fő. 5297 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 372-en vannak lélegeztetőgépen. Immár 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, és fokozatosan megkezdődik az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is. Operatív törzs: folytatódik a digitális oktatás a középiskolákban
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Eddig három szállítmány Pfizer-vakcina érkezett, amely összesen 79 ezer ember oltását teszi lehetővé. Az oltóanyagokat 25 kórházi oltópontra szállították ki: több budapesti intézmény mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerbe, Békéscsabára, Szekszárdra és Zalaegerszegre. Ma megkezdődik a védőoltás két fővárosi, egy pécsi és egy miskolci idősotthonban is. Már több, mint egymillióan jelezték, hogy szeretnék megkapni az ingyenes és önkéntes védőoltást, de még lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton is. Operatív törzs: eddig közel 21 ezer egészségügyi dolgozó élt az oltás lehetőségével
Szerdán ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a koronavírus-járvány hazai alakulásáról, a legfrissebb adatokról és válaszoltak újságírói kérdésekre is. Mint ismert, szerdára virradóra 2047 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 331 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 198 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 179 541 fő, az aktív fertőzöttek száma 142 029 főre csökkent. 5646 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 396-an vannak lélegeztetőgépen. Immár 25 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, és már zajlik az előkészület az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltására. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.