kitiltás
Egy szuverén ország azt tilt ki, akit akar – Legalábbis, ha Ukrajnáról van szó (Videó)
Míg hazánkat folyamatosan támadják "a sajtószabadság eltiprásáért", és Magyarországot előszeretettel nevezik diktatúrának, addig a fősodratú média szemében Ukrajna továbbra is a demokrácia mintabástyája. Szép is ez, különös tekintettel arra, hogy ennek a mintaállamnak a vezetése nem szívesen tűri meg, ha valaki igazat mond róla, legyen az a saját ellenzéki médiája, amelyet be-, vagy a külföldi sajtó munkatársai, akiket kitiltanak. Az ilyen "persona non graták" egyike Molnár H. Boglárka, aki azonban nem hagyta annyiban az ügyet. Ha Ukrajna ártatlan lenne, nem tiltaná ki az újságírókat
Nem csak kollégánkat, Füssy Angélát, hanem Molnár H. Borglárkát, Junior Príma díjas újságírót is kitiltották Ukrajnából. Ezennel már kettőre nőtt azon újságíróknak a száma akik nem kívánatosak a szomszédos országban. Hogy miért arról egyikük sem kapott konkrét és hivatalos indoklást. Niílvánvaló, hogy az őshonos magyar kisebbség érdekében végzett munkájuk, vehemens kiállásuk állhat a háttérben amelynek közös riportokban, dokumnetumfilmben is bizonyítékát hozták. Molnár H. Boglárka a Demokratának azt mondta, hogy kitüntetésnek veszi ezt a kitiltást, Füssy Angéla pedig Az Aktában beszélt arról, hogy ez sem fogja visszatartani abban, hogy a kint élő magyarságért dolgozzon. Az Akta – Ukránosítás és magyar újságírók kitiltása, így bánik a magyarokkal Ukrajna
Ps TV 2023 szeptember 12. Újabb szintet lépett Ukrajnában a helyi oligarcha Baloga-klán magyartalanító ámokfutása. A parlamenti képviselő Viktor Baloga (Baloha) és fia Andrij Baloga nem állt meg a munkácsi vár turultalanításánál, és a magyar középiskolát tizenhét éve sikerrel vezető magyar igazgatójának törvénytelenül elkövetett kétszeres menesztésénél, elhatározták, hogy teljesen bedarálják, ukránosítják a 400 tanulót magába foglaló II. Rákóczi Ferenc Munkácsi Középiskolát. Inkompetens ukrán vezetők szorítják sarokba a magyar tanárokat, hogy önként mondjanak le óráikról, így próbálják kiszorítani, elrabolni a magyar nyelvű oktatás lehetőségét a magyar diákoktól, amihez ma még minden joguk megvan. Mindezt az után, hogy már a Magyar Himnusz éneklését is betiltották. És, hogy miként járnak azok a magyar újságírók, akik túl hangosan mernek károgni a magyarellenes támadások ellen? Hát kitiltják őket Ukrajna területéről, orosz propagandistának hazudják őket és még a szavaikat is meghamisítják, hogy ország-világ előtt lejárathassák őket. Az Aktában nem csak a Balogák elborult magyargyűlöletének legújabb húzásait mutatjuk be, hanem azt is, hogyan szembesültünk a határon azzal, hogy kollégánk, Füssy Angéla már tavasz óta három évre ki van tiltva Ukrajna területléről, úgy, hogy arról semmilyen határozatot nem kapott. Nem csoda, a kitiltást soha senki nem indokolta meg, annak semmi nyoma nincs feltüntetve az ukrán rendszerben.