kitiltás
Kitiltanák Romániából a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek mellett kiálló id. Lomnici Zoltánt és Tóth Kálmánt
A román képviselőház egyik tagja, Mirela Adomnicai (PSD) kezdeményezte, hogy a külügyminisztérium tiltsa ki az országból id. Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt és az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi elnökét, illetve Tóth Kálmánt, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökét.Nem engedtek be egy baloldali EP-képviselőt Izraelbe
Izrael nem engedélyezte vasárnap Manu Pineda európai parlamenti (EP) képviselő beutazását, aki egy parlamenti delegáció élén a palesztin területeken is látogatást tervezett. Izrael 2018-ban határozott arról, hogy nem engedik be a zsidó állam bojkottjára felszólító szervezetek aktivistáit. A Jerusalem Post című lap vasárnap jelentette, hogy Pineda korábban a Gázai övezetben éppen egy ilyen szervezetnek dolgozott és állítólag a palesztin területet uraló radikális iszlamista Hamász vezetőjével, Iszmail Haníjével is találkozott.Kitiltotta Putyin Oroszországból a kanadai kormányfőt
Közzétett az orosz külügyminisztérium csütörtökön egy csaknem hatszáz kanadai állampolgár – köztük a miniszterelnök és a külügyminiszter – nevét tartalmazó a listát, akiknek megtorló intézkedésként megtiltották az Oroszországba való belépést. A listán 592 politikus, kormánytisztviselő és mások szerepelnek, köztük Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Mélanie Joly külügyminiszter is.Itt van azoknak a neve, akiket kitiltottak Oroszországból – A listára Mark Zuckerberg és Kamala Harris is felkerült
Újabb 29 amerikai állampolgárt tiltottak ki Oroszországból, miután az Egyesült Államok 800 millió dollár értékben jelentette be katonai segélyszállítmány küldését Ukrajnába – írta meg a BBC. A listán ezúttal Kamala Harris alelnök és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítójának neve is szerepel, rajtuk kívül pedig magas rangú amerikai vezetők házastársaira is kiterjesztették a beutazási tilalmat.Zuckerberg is persona non grata lett Oroszországban
Újabb amerikai tisztviselők és üzletemberek is felkerültek a nemkívánatos személyek listájára Oroszországban. A szankciókat arra válaszul hozták, hogy az Egyesült Államok újabb, ezúttal nyolcszázmilliós katonai támogatást ígért Ukrajnának. A most kitiltott személyek között ott van Kamala Harris amerikai alelnök és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója is.Kitiltották Oroszországból a brit kormányfőt és külügyminiszterét
Az orosz külügyminisztérium szombaton közölte, hogy megtiltotta a belépést az országba Boris Johnson brit miniszterelnök, Liz Truss külügyminiszter, valamint Ben Wallace védelmi miniszter és tíz másik brit kormánytag és politikus számára. A beutazási tilalom kiterjed Dominic Raab miniszterelnök-helyettesre és igazságügyi miniszterre, továbbá Theresa May volt miniszterelnökre is.Kitiltották Ukrajnából a felvidéki magyar politikust
Nem engedték belépni Ukrajnába Forró Krisztánt, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökét, akit meg nem nevezett okok miatt 2023 októberéig tiltólistára tett az ukrán hatóság.Újabb magyar politikust tiltottak ki Ukrajnából
Kijev hozza a formáját: újabb magyar politikust tiltottak ki Ukrajnából. Meglepetésre ismét nincs okunk, hiszen nem a cigarettacsempészési botrányba keveredő Legény Zsoltot szankcionálták, hanem a fideszes Tilki Attilát; a vád mi más is lehetne, mint az ország belügyeibe való beavatkozás, ami különösen annak fényében kétszínű, hogy éppen az ukrán vezetés próbál jelenleg is beleszólni Magyarország energiaügyi egyezményeibe.Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrincet
Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt. A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele: egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.Ajánljuk még