kizárás
Kizárták Vettelt a Magyar Nagydíjról, elveszítette a második helyet
Kizárták a vasárnapi 36. Forma–1-es Magyar Nagydíjról a német Sebastian Vettelt (Aston Martin), mert járművében a megengedettnél kevesebb üzemanyag maradt, így az eredetileg harmadik helyen záró brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második helyezett a francia Esteban Ocon (Alpine) mögött. Az Aston Martin jelezte, hogy fellebbez a kizárást elrendelő ítélet ellen.A holland miniszterelnök szerint Magyarországnak térdre kell ereszkednie
Mark Rutte ismét nem a saját dolgával foglalkozik, hanem a magyar politikával van elfoglalva. Most éppen a nemrég elfogadott pedofiltörvényt véleményezte, szerinte ez ugyanis ellentétes az EU minden értékével. A holland miniszterelnök odáig elment, hogy azt mondta: Magyarországot ki kellene zárni az unióból. Orbán Balázs közösségi oldalán reagált a holland politikus durva kijelentésére.Kizárták Molnár Gyulát az MSZP-ből
Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa szerdán egyhangú határozattal úgy döntött, hogy kizárja a Magyar Szocialista Pártból Molnár Gyulát, a párt korábbi elnökét, országgyűlési képviselőjét és volt polgármesterét. Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük – írta a június 23-i tájékoztató körlevelében Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP két társelnöke. A döntést azzal indokolták, hogy az MSZP–DK-megállapodás nem kötelezte Molnár Gyulát arra, hogy a DK frakciójába üljön – derül ki a 24.hu cikkéből.Még tudják fokozni: a Bajnai-kormány külügyminisztere szerint Orbán Viktor idegen érdekeket szolgáló beépített ügynök
Ő egyedül keresztbe fekszik, tehát ebből könnyen juthatnak olyan következtetésre, hogy egy előretolt állás, egy beépített ügynök, aki idegen érdekeket szolgál az unión belül – ezzel támadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Balázs Péter, a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyetemi tanára, a Bajnai-kormány volt külügyminisztere a Fidesznek az Európai Néppártból való kilépése kapcsán a Republikon Intézet konferenciáján. Balázs szerint Orbán Viktor és pártja elszigetelődött, sokat veszített. Szent-Iványi István, volt SZDSZ-alapító szerint nem külső erőkön, hanem belpolitikai témákon fog múlni a választás 2022-ben. Ha már ügynöközés, figyelemre méltó, hogy ezt éppen az a Balázs Péter teszi, akiről portálunk hozta nyilvánosságra néhány évvel ezelőtt, hogy egy állambiztonsági belső iratban a nyolcvanas évek elején arról írtak, hogy Balázs Péter a katonai felderítésnek dolgozik, és hetente többször bejár a katonai attasé hivatalába...Orbán megüzente: a Fidesz elhagyja a Néppártot, ha Weber tovább ügyködik a képviselők kizárásán
A Fidesz elhagyja az Európai Néppártot, ha a Manfred Weber által irányított brüsszeli vezetőség a szabályok megváltoztatásával a Fidesz képviselőinek kizárására játszik – üzente nemrégiben közreadott levelében Orbán Viktor az EPP frakcióvezetőjének. A miniszterelnök értetlenségének hangot adva arról is ír, a koronavírus-járvány idején együttműködésre, toleranciára és türelemre van szükség, ugyanakkor nehéz megérteni és elfogadni, hogy Weberéknek az EPP-képviselőcsoport régóta létező szabályainak felülvizsgálata most a legsürgetőbb feladat.Újabb védőt zárt ki a Szegedi Ítélőtábla Czeglédyék büntetőperéből
A Szegedi Ítélőtábla a minap helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék határozatát, amelyben Binszki József DK-s politikus-ügyvéd után a Czeglédy-ügy újabb védőjét zárták ki, ezúttal nem mást, mint Czeglédy Csaba első számú védőjét, Hankó Faragó Miklóst. A kizárást az indokolja, hogy az új büntetőeljárási törvény szerint egy adott ügyben nem járhatnak el védőként azok, akik az eljárás korábbi szakaszában már részt vettek az ügy más érintettje, akár egy tanú képviseletében. Márpedig Hankó Faragó korábban képviselt egy tanút az első iskolaszövetkezetes büntetőügyben, amiből aztán az egész országos hálózat kibontakozott, és amely ügyet egyesítették a Czeglédy elleni nagy büntetőüggyel. Az új törvény egyértelmű, aki korábban más érintettet képviselt egy adott eljárásban, az nem láthatja el vádlott védelmét. Ha emiatt a Kecskeméti Törvényszék nem lép, akkor azt később akár az ítélet hatályon kívül helyezést eredményező eljárási hibaként is értékelhették volna. A Czeglédy-ügy így immár a második akna kiiktatása után végre érdemben elkezdődhetne öt év után. Czeglédy és Hankó Faragó viszont annyira kiborultak, amiért homokszem került a gépezetbe, hogy már a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságig futnának. Zavarukat mi sem mutatja jobban, mint hogy a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu-n olyan blődségeket írtak az ügyről mint korábban soha.Nem tárgyalhatja újra a Szegedi Törvényszék a Szeviép-ügyet
"A Szeviép-ügy elbírálásából a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája kizárt, ezért az iratok az eljáró bíróság kijelölése érdekében a Kúriára kerültek felterjesztésre" – írta megkeresésünkre a Szegedi Törvényszék. Ez azt jelenti, hogy minden olyan bírájuk elfogultságot jelentett be, aki a korábbi szakaszban semmilyen formában nem járt el az ügyben. Ezután a Kúriának kell új bíróságot kijelölnie, ahol megismétlik a másodfokú eljárást. Mint ismert, a több mint 500 alvállalkozóját megkárosító 12 milliárdos adósságállományt hátrahagyott Szeviép Zrt. volt vezetőit elsőfokon a Szegedi Járásbíróság még bűnösnek találta csődbűncselekmény elkövetésében és többévi letöltendő börtönbüntetést osztott ki az üzletembereknek, akik mellesleg ma is elképesztő luxusban élnek. Az ítélet indoklása szerint bizonyítást nyert, hogy a cégvezetők miközben fizetésképtelenséget jelentettek és alvállalkozóikat nem fizették ki, olyan saját érdekeltségű cégeiknek kölcsönöztek, amelyek szintén fizetésképtelen állapotban voltak. Esély nem volt rá, hogy a kölcsönt visszaadják. Másodfokon a Szegedi Törvényszék mégis felmentette a vádlottakat – az eljárás számtalan furcsaságáról, bírók és védők, valamint bírók és annak az önkormányzatnak vélt összefonódásáról, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép, tényfeltáró cikksorozatban számoltunk be. Harmadfokon már nem is Szegeden, hanem Pécsett döntöttek az ügy folytatásáról, a másodfokú ítéletet súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték. Az azonban csak most derült ki, hogy nem Szegeden fogják megismételni másodfokon a büntetőpert. Hogy hol, arról a Kúriának kell határoznia.Deutsch: A politikai családon belüli erőszak fogalmát meríti ki a kizárási kísérlet
A képviselői csoportból történő kizárási kísérlet apropóján Deutsch Tamás közleményt adott ki, amelyben a fideszes EP-képviselő emlékeztet: harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért.Czeglédy vezető védőjét is kizárta a Kecskeméti Törvényszék
Az új büntetőeljárási törvény rendelkezései miatt a Kecskeméti Törvényszék kizárta a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba vezető védőjét – válaszolta a PestiSrácok.hu megkeresésére a bíróság sajtóosztálya. Hankó-Faragó Miklós, volt SZDSZ-es államtitkár a nyomozáskor két tanú képviseletét is ellátta, amit az akkor hatályos törvény még megengedett, a mostani viszont már nem. Czeglédy védője már a második, akit kizártak a büntetőügyben. Két hete Binszki Józsefet – aki nem mellesleg Szegeden DK-s önkormányzati képviselő – zárták ki, mert egymással érdekellentétben álló terheltek védelmét vállalta.Ajánljuk még