kocsis máté
Kocsis Máté: ha a svédeknek fontos a NATO-csatlakozás, akkor idejönnek
A Fidesz frakcióvezetője szerint a rendes parlamenti ülésszak elején sor kerülhet a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjára, de ehhez szükséges a két kormányfő budapesti találkozója.Kocsis Máté szerint náci tempót diktál Daniel Freund
A hazánkat rendszeresen támadó német liberális EP képviselő, Daniel Freund is kritikával illette azt a döntést, miszerint az Európai Bizottság feloldott 10 milliárd eurót Magyarországnak. Üzent is, mint mondta: meg fogjuk támadni ezt a döntést. A Fidesz frakcióvezetője szerint, amit Freundtól látunk nem más, mint a náci tempó.Mozgalmas évet zártak a magyar képviselők – Íme, az Országgyűlés legfontosabb döntései
Mozgalmas időszakot hagyhatott maga mögött a parlament, mivel az utóbbi hónapokban több fontos döntést is hoztak a képviselők. Az Országgyűlés elfogadta a szuverenitásvédelmi törvényt, amivel szigorúbban léphetnek fel azok ellen, akik külföldről fogadnak el kampánypénzeket. Emellett megszavazta az idegenrendészeti törvény módosítását is, és a hagyományoknak megfelelően már nyáron a jövő évi költségvetést. A képviselők egy békepárti határozatot is elfogadtak az orosz–ukrán háború mielőbbi befejezése érdekében, számolt be a Magyar Nemzet.Valóra vált a dollárbaloldal rémálma: jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A parlament 135 igen, 34 nem, 6 tartózkodás mellett elfogadta az Alaptörvény tizenkettedik módosítását, amelynek értelmében az ország alkotmányos önazonosságának védelme érdekében egy független szerv, a Szuverenitásvédelmi Hivatal jön létre. A baloldal külföldi kampányfinanszírozását követően tehát már az alkotmányból eredő, a büntető törvénykönyv részét képező jogszabályba foglalta a törvényhozás, hogy jelölőszervezetek nem fogadhatnak el külföldi finanszírozást. Vagy egyszerűbben szólva: alkotmányosan is tilos dollárért árulni a hazát. Értelemszerűen a dollárbaloldal egyik pártja sem támogatta a javaslatot.Kocsis Máté: Néhány tízmilliós bírság miatt nyafog a teljes baloldal
Érdekes, a tavalyi választásokon az nem zavarta a baloldalt, hogy tiltott milliárdokat fogadtak el külföldről – írta Facebook-posztjában a Fidesz frakcióvezetője.Kocsis Máté: ellenezzük, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat
A kormánypártok ellenzik, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ezért a Fidesz és a KDNP ezzel összefüggésben határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán, a közösségi oldalán.Kocsis Máté a nemzeti konzultációról: Brüsszelben is számít, hogy a kormány hány ember véleményét tudja a háta mögött (VIDEÓ)
Fontos, hogy mindenki elmondja a véleményét minden olyan sorsdöntő kérdésben, amelyben vitában állunk az Európai Bizottsággal – mondta a Fidesz frakcióvezetője a nemzeti konzultációról. A nagyobbik kormánypárt közösségi oldalára pénteken feltöltött, a csütörtöki, Pécsett tartott fórumon készített videonyilatkozatában Kocsis Máté arról beszélt: a brüsszeli elit Magyarországra akar kényszeríteni számos olyan döntést, amely kedvezőtlen az országnak és a magyar embereknek.Ábrahám Robi: Lex Tóta W-t, most! Hajrá, Máté!
Értem én, hogy a Kodály köröndtől Törökbálintig menő dolognak tűnhet, amikor az entellektüel szemüveges kígyófej próbálja előadni, hogy benne bizony egyszerre veszett el Ganxsta Zolee és Friedrich Nietzsche, talán még Etyeken is megeszik. No de, aki látott már asszonyt közelről, az bizony a simlist is felismeri első blikkre. Márpedig itt simli van, feleim! Nietzschére ugyanis Schopenhauer volt hatással, nem pedig az MSZP, Ganxsta Zolee pedig ha trágár is, emberi, ezzel ellentétben Duplavé Árpád csak egy kárszakértőnek öltözött, írástudó démon.Kocsis Máté: szuverenitási kérdés, hogy ne külföldi államok, tőkés csoportok, vállalati érdekközösségek vagy a pénzügyi világ finanszírozza a politikát
Ha úgy jut valaki közhatalomhoz, hogy közben valakinek a markában van, azzal az ország szuverenitását veszélyezteti – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ajánljuk még
















