kocsis máté
Kocsis Máté: Gazember dolog, amit az ellenzék a Lackner-ügyben csinál
Nevetséges, gyáva és gazember dolognak nevezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében, hogy az MSZP kizárta a pártból, majd a kispesti képviselő-testület mégis az önkormányzat egyik bizottsága vezetőjének választotta a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba képviselőt."Közmegbízatásom, hogy Józsefváros még jobb hely legyen" – Kocsis Máté együttműködést kínál az új józsefvárosi képviselő-testületnek
Levélben üzent Kocsis Máté, Józsefváros országgyűlési képviselője a ma megalakult új kerületi képviselő-testületnek. A Fidesz politikusa, aki több, mint egy évtizeden át szolgálta az önkormányzatban a józsefvárosiakat képviselőként, alpolgármesterként, majd polgármesterként, azt írta: "a kampány véget ért, a szlogeneket, a hamisságokat, a vakmerő ígérgetéseket most fel kell váltaniuk a szürke hétköznapok sokszor monoton ügyintézéseinek és a bátor tetteknek egyaránt". Kiemelte, hogy a "túlzó kétkedés", időhúzást "szolgáló bizonytalanság" mérhetetlen károkat okozhat, márpedig a képviselők, önkormányzati vezetők "elsőszámú feladata Józsefváros mindenre kiterjedő fejlesztése és biztonságos működtetése".Kocsis Máté beperli a kormánypárti erőszakról fantáziáló és azt terjesztő 444-et
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ma közleményben tudatta: pert indít a szavait kiforgató propagandakiadványok ellen.Hadházy már a péniszlevágásnál tart – Kocsis Máté szigorítást kezdeményez az elszabadult ellenzékiek miatt
Hadházy Ákos és a többi ellenzéki politikus az Országgyűlésben tanúsított viselkedése miatt a fegyelmi szabályok szigorítását kezdeményezi Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki mai parlamenti felszólalásában érdeknek nevezte, hogy Hadházy Ákos távozzon a parlamentből. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a rendszerváltás óta példátlan, amit Hadházy tett a múlt héten és amilyen hangnemet megütött. Közben Hadházy Ákos arról beszélt a 168 Óra című hetilapnak, hogy egyetlen fideszes polgármester sem maradhat tisztességes, de arról is értekezett, hogy mit is kellene levágni a politikusoknál, ha lopnak.Kocsis Máté: Véget ért az a kor, amikor szótlanul, tettek nélkül tűrjük a gyalázkodásokat
A Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt Bayer Zsolt vendége. "Hétfőn volt szerencséd – már ha ezt szerencsének lehet nevezni – testközelből végigélvezni a nyitó ülésszakot, illetve mindazt, ami ott történt. Provokatív lesz az első kérdésem: hogy lehet ezt kibírni úgy, hogy az ember nem ragadtatja el magát, mondjuk akár a fizikai erőszakig – ezt nem tréfából kérdezem, hanem halálosan komolyan. Isteni szerencse, hogy én nagy vagyok parlamenti képviselő, valószínűleg nekem nem menne" – vetette fel a beszélgetés első témáját Bayer Zsolt műsorvezető, utalva Hadházy Ákos minősíthetetlen viselkedésére a parlamentben.Kocsis: Hadházy Ákos túlment minden határon
Tiszteletlen volt Hadházy Ákos hétfői parlamenti akciója, amellyel megzavarta a miniszterelnök beszédét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Bayer Showban. Kocsis Máté hangsúlyozta: Hadházy túlment minden határon, és az a trágár kifejezés, amit a táblájára felírt, az ő beteges lelkületéről árulkodik. Hozzátette: szigorítani fogják az országgyűlési törvény fegyelmi szabályait.Fidesz: Gyurcsány Ferenc minden idők legkorruptabb kormányának feje volt
Gyurcsány Ferenc minden idők legkorruptabb magyar kormányának feje volt – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, a parlamentben.Történelmi mondat – A balliberális sajtó elismerte a kettős mércét (PS-videó)
Érdekes gondolatokat osztott meg a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a Karácsony Gergely és az ellenzék választások utáni viselkedését firtató kérdésre. Kocsis Máté beszélt a kampányban napvilágra került botrányok megítélését övező kettős mércéről. Ennek során érdekes szóváltásba került a HVG magyargyűlöletért előbb elmarasztalt, majd mégis felmentett újságírójával, Tóta W. Árpáddal, miután utóbbi azzal az érveléssel próbálkozott, hogy más erkölcsi megítélés alá kell esniük a jobboldali és a baloldali politikusoknak.Kocsis Máté: A helyzet komolyabb, mint sokan gondolják, több százezer migráns jelenhet meg a határon (PS-videó)
A választási eredményről, a budapesti visszaesés lehetséges okairól, a klímaváltozással kapcsolatos politikáról, valamint a szíriai török hadművelet magyar vonatkozásáról is kérdeztük Kocsis Mátét a Fidesz balatonalmádi kihelyezett frakcióülése után. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy az eredmény értékelésénél elsősorban az a legfontosabb, hogy a kormánypárti városvezető mit csinált vagy nem csinált. A török hadműveletekkel kapcsolatban a sajtótájékoztatóján, majd a PestiSrácoknak adott interjú során is nyomatékosította, hogy Magyarország nem oka a Közel-Keleten kialakult helyzetnek, és befolyással sem tud lenni rá, csupán bízhatunk abban – és ez az érdekünk is –, hogy a Törökországban feltorlódott négymillió menekültet ne Európa, hanem Szíria felé bocsássa ki a török vezetés.Ajánljuk még

















