kohán mátyás
Bayer, Lentulai, Huth és Kohán pénteken a Polgári Mulató Jobboldali sajtóklubjában
„A soros elnökség éve úgy fog szerepelni a történelemkönyvekben, mint Donald Trump és az európai patrióták megkezdték a Nyugat átalakítást. A miniszterelnök szerint Ázsia felemelkedésének korszakában élünk. Az angolszász dominancia véget ért. Magyarország előtt az a feladat áll, hogy ebben az új világban sikeres legyen. Ehhez a belső alapok megvannak, de a brüsszeli elitet is le kell győzni.” - mondta Orbán Viktor. Ez is téma lesz a Polgári Mulató péntek esti Jobboldali sajtóklubjában, melybe Bayer Zsoltot, Huth Gergelyt, Kohán Mátyást és Lentulai Krisztiánt hívták meg a szervezők.A demokraták elengedték a kampányt? | Keménymag Hobbista
Hiába ordítanak mások arcába artikulátlanul a balosok Amerikában, egyre nagyobb az esély Trump visszatérésére a Fehér Házba. Annyira magabiztos, hogy New Yorkban is tartott kampánygyűlést, pedig azt a demokrata fellegvárt évtizedek óta kerülik a republikánus jelöltek. Ezen annyira megdöbbent az MSNBC nevű propagandacsatorna, hogy rögtön náci gyűlésnek minősítette, mivel a Madison Square Gardenben került rá sor. Persze a kényszeres nácizásban nincs semmi meglepő, inkább Trumppal foglalkoznak, mint a saját jelöltjükkel, Kamalával, akiről pár hónap alatt mindössze annyit voltak képesek összehozni, hogy vidám személyiség. Nem is kampányolnak tulajdonképpen, csak gyalázkodnak, aminek meglehet az a következménye is, hogy egy-egy demokrata állam billegővé lesz.A Békemenet mi vagyunk! – Március 15-ei ünnepi pódiumbeszélgetés Bayerrel, Lentulaival, Huthtal és Kohánnal (VIDEÓ)
A miniszterelnök március 15-i beszédét követően "lelki Békemenetet" tartottak a Polgári Mulatóban a meghatározó jobboldali újságírók részvételével. Az ünnepi Sajtóklub keretében a résztvevők, Bayer Zsolt, Lentulai Krisztián, Huth Gergely és Kohán Mátyás a miniszterelnöki beszédet is részletesen kielemezték.Nem állnak le: tovább eszkalálódik az ukrajnai háború, de mi lesz a Nyugat válasza? – Kohán Mátyás a Fair Rightban (videó)
Mozgalmasan telt az elmúlt pár hét az ukrán-orosz háború tekintetében. Az oroszok elfoglalták Bahmutot, amire korábban mindkét fél stratégiai fontosságú csomópontként hivatkozott. Prigozsin, az oroszok oldalán harcoló Wagner-csoport vezére úgy fogalmazott, hogy Bahmut az övék, majd felszólította Zelenszkijt, hogy engedje elmenekülni a hátrahagyott kiskatonákat (erről bővebben itt). Ezalatt az idő alatt Zelenszkij és az általa kézivezérelt ukrán sajtó arról számolt be, hogy az ukránok nem adják fel Bahmutot, az ukrán sereg pedig jelenleg is körbezárta a várost. Mi az igazság? Ezt sajnos sosem fogjuk megtudni, mivel mindkét félnek érdekében áll a stratégia túlzás, Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója azonban elmondott minden olyan részletet, ami alapján sokkal tisztábban látjuk ezt a ködös időszakot. A beszélgetés alatt Mátyás arra is kitért, hogy az ukrán katonák miként tudtak áttörni az orosz határon és megtámadni egy helyi falut. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Kik irányítják a világot, és mit akarnak? – Politikai Hobbista Kohán Mátyással (videó!)
A fejlett, nyugati, progresszív világ évről évre új szavakat, kifejezéseket kreál, amelyek aztán a közbeszéd kedvenceivé válnak. Feminizmus, strukturális rasszizmus, kulturális kisajátítás, kritikai fajelmélet, meg a többi ökörség. Idén úgy néz ki, hogy a whitewashing, azaz „kifehérítés” mintájára nekünk is lesz egy új kedvencünk: a gaywashing, azaz „elmelegítés”. Nemcsak minden új filmben, sorozatban kötelező már a meleg szál, hanem például a régi, jól ismert képregény-karakterekről is kiderül, hogy igazából a saját nemükhöz vonzódnak. Azaz: (f)elmelegítik őket. Egyebek mellett erről is szó volt a Politikai Hobbista adásában.Kohán Mátyás a nem javuló ukrán–magyar viszonyról – Pesti Riporter
Másfél héttel az országgyűlési választásokat követően a magyar baloldal még mindig azzal van elfoglalva, hogy egymást szapulja, egyes ellenzékiek azonban már igyekeznek józanabb hangot megütni, például a vidéken szerzett szavazatszámlálói tapasztalataik alapján. Ferencvárosban továbbra is zajlik az ellenzéki belháború, Baranyi Krisztinával a sajátjai sem tudnak együttműködni. Az ukrán–magyar viszonynak pedig az sem tett jót, hogy több mint ötszázezer ukrajnai menekültet fogadtunk be.Ajánljuk még