Pesti Srácok

Kohán Mátyás a nem javuló ukrán–magyar viszonyról – Pesti Riporter

Kohán Mátyás a nem javuló ukrán–magyar viszonyról – Pesti Riporter

Másfél héttel az országgyűlési választásokat követően a magyar baloldal még mindig azzal van elfoglalva, hogy egymást szapulja, egyes ellenzékiek azonban már igyekeznek józanabb hangot megütni, például a vidéken szerzett szavazatszámlálói tapasztalataik alapján. Ferencvárosban továbbra is zajlik az ellenzéki belháború, Baranyi Krisztinával a sajátjai sem tudnak együttműködni. Az ukrán–magyar viszonynak pedig az sem tett jót, hogy több mint ötszázezer ukrajnai menekültet fogadtunk be.

Lassan másfél hét telt el az országgyűlési választásokat követően, de a magyar baloldal továbbra is egymást marja, a lényegi kérdéseket nem ismeri fel, a főgonosz és hibás pedig az elvesztett választásuk miatt még mindig nem más, mint Orbán Viktor. Sokak szerint Márki-Zay nélkül biztos győztek volna, mások szerint Gyurcsány személye tartotta otthon a baloldaliakat, Jakab szerint pedig neki kellett volna lennie a közös miniszterelnök-jelöltnek. Vannak azonban olyan baloldali gondolkodók, akik kicsit túlléptek saját politikusaikon, mint az a Mérő László, aki az ATV-ben mondta ki egyenesen, hogy nem a vidékiek az agymosottak, hanem a budapesti baloldal szavazói. Bálint Botond, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese a műsor első blokkjában kiemelte, hogy az ellenzék attitűdje alapvetően most sem változott, ehhez a negyedik kétharmad is kevés volt.

Szalai Szilárd műsorvezető második vendége Gyurákovics Andrea, a ferencvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt, aki a tovább gyűrűző ferencvárosi botrányról beszélt. A kerületet vezető ellenzéki összefogás egyik képviselője a hétfői képviselő-testületi ülésen kijelentette, hogy Baranyi Krisztina polgármester nélkül is képes irányítani Ferencvárost, akinek azt is felrótták, hogy nem kampányolt a helyi ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt mellett. Végül Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója érkezett a Pesti Riporterbe, aki az orosz–ukrán háború esetleges végkifejletéről és a háború alatt egyre élesbbé váló magyar–ukrán viszonyról is elmondta véleményét.

Az egész adás megtekinthető itt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.