magyar-ukrán kapcsolatok
Még az ukrán elnök is gratulált a magyar EU-elnökséghez
Az ukrán elnök sem tudta elkerülni, hogy gratuláljon Magyarország soros EU-lnöksgéhez. Persze, a bejegyzésben nagyvonalúan eltekintett a kárpátaljai magyarokra vonatkozó kérdésektől.Leválthatják Kárpátalja katonai kormányzóját
Sajtóértesülések szerint áthelyezhetik Viktor Mikitát, Kárpátalja katonai kormányzóját. A lépés azért lenne tragikus, mert Mikita azon kevés ukrán politikusok egyike, akik jó viszont ápolnak Magyarországgal, és a térség szülöttjeként szívén viseli a kárpátaljaiak sorsát.Sulyok Tamás: Diplomáciai nagyüzem – Így zajlott a magyar és az ukrán államfő találkozója (Videó)
Sulyok Tamás köztársasági elnök Vilniusba utazott, és az ott megrendezésre kerülő csúcstalálkozón kifejezte Magyarországnak azt a korábbi szándékát és célját, hogy a közép-európai országok közötti politikai, gazdasági, infrastrukturális kapcsolatokat megerősítve, a közös együttműködés révén magasabb szintre emeljék a régió versenyképességét és gazdasági érdekérvényesítő erejét Európában és a világban. A magyar államfő a beszélgetés során kiemelt témaként kezelte a kárpátaljai magyarok jogfosztásának kérdését.Levélben fordult a kormány az unió tagállamaihoz a kárpátaljai magyarok jogainak védelméért
Magyarország levelet küldött az Európai Unió tagállamainak, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az ukrajnai magyar kisebbség helyzete továbbra sem javult, azok a követelések, amelyeket ezzel kapcsolatban Magyarország korábban megfogalmazott, mind ez idáig nem teljesültek.Ismét találkozni fog Szijjártó Péter és az ukrán külügyminiszter
Az ukrán elnöki hivatal pénteki közleményében jelentette be, hogy ismét találkozóra kerül sor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és ukrán kollégája, Dmitro Kuleba között.Mit fog most mondani a nyugat-európai és a magyarországi baloldal? – Dmitro Kuleba szerint Orbán Viktor és Szijjártó Péter nem oroszbarát
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn találkozott Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával, valamint Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével. Előbbi interjút adott az Ukrinformnak, amelyben elmondta: a lehető legtöbbet hozták ki a megbeszélésből – szúrta ki az Index. Kuleba láthatóan elhagyta a korábban harcias és időnként gyalázkodó szavakat, sőt, azt is kijelentette, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter NEM oroszbarát. Vélhetően nehéz pillanatok elé néz a nyugat-európai és a magyarországi baloldal, aki napi szinten sulykolják, hogy Magyarország nem más, mint Putyin utolsó csatlósa. Most mi lesz?Menczer Tamás: a kormány nem új jogokat kér a kárpátaljai magyar kisebbségnek
Nem új jogokat kérünk a kárpátaljai magyarságnak, hanem azokat a jogokat adják vissza, amelyek 2015 előtt már megvoltak – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn este, az M1 aktuális csatorna műsorában. Menczer Tamás úgy fogalmazott: Magyarország kiáll a kárpátaljai magyarok érdekei mellett, ez "vörös vonal".Az ukránok úgy ítélik, erőteljes lépést tettek a Zelenszkij–Orbán-találkozó felé
Az ukrán-magyar külügyminiszteri tanácskozást követően Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője kijelentette, hogy Ukrajna erőteljes lépést tett Volodimir Zelenszkij elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozója felé, Dmitro Kuleba külügyminiszter pedig úgy vélte, hogy Ukrajna készen áll a kisebbségek jogai kapcsán kialakult vita végleges rendezésére Magyarországgal.Szijjártó Ukrajnában: hosszú még az út a bizalom helyreállításáig
Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire hazánk készen áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Ungváron.Ajánljuk még