Pesti Srácok

Szijjártó Ukrajnában: hosszú még az út a bizalom helyreállításáig

Szijjártó Ukrajnában: hosszú még az út a bizalom helyreállításáig

Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire hazánk készen áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Ungváron.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával és a kijevi elnöki hivatalt vezető Andrij Jermakkal folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság jogait 2015-öt követően folyamatosan csorbították; ez az oka annak, hogy a kétoldalú kapcsolatok az utóbbi években nem a jó viszonyról, hanem a nyitott kérdésekről szóltak. Üdvözölte, hogy az ukrán parlament által tavaly decemberben elfogadott törvény "ezt a negatív spirált kétségtelenül megállította", ugyanakkor újfent leszögezte, hogy a kormánynak az az elvárása, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapják a 2015-ben meglévő jogaikat.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Bejelentette, hogy kétoldalú kormányközi bizottságot bíztak meg, hogy konkrét, szövegszerű javaslatokban próbáljanak megállapodni minél előbb, és ezeket tárják a két külügyminisztérium elé.

– fogalmazott. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az elmúlt két évben hazánk álláspontja végig következetes és világos volt.

– hangsúlyozta.

– mondta. Ukrán tárgyalópartnerei mellett állva ezután emlékeztetett, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre 2022 óta: több mint egymillió menekült érkezett a szomszédos országból, és jelenleg 5224 ukrán gyerek jár összesen 1558 magyar iskolába és óvodába. Tudatta, hogy húsz ukrajnai megyében több mint félmillió családot ért el a magyar humanitárius segítségnyújtás: például 14 ezer ukrán gyereknek biztosítottak táborozási lehetőségeket, és a kormány továbbra is hozzá fog járulni kórházak, iskolák, rendelőintézetek felújításához és újjáépítéséhez.

Érintette emellett a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztését is, amelyről eredményes megbeszélést folytattak szerinte. Rámutatott, hogy Magyarországon 120 millió eurós beruházással nagy logisztikai központ jött létre Ukrajna határán, valamint karnyújtásra van egy újabb határátkelő átadása, Nagyhódos és Nagypalád között. Megegyeztek a közúti és vasúti átkelési lehetőségek bővítésében Beregsuránynál és Záhonynál, illetve azon közös célkitűzésről is, amely egy új Tisza-híd építésére vonatkozik – tájékoztatott.

Elmondta, hogy az eddigi megbízható kőolajszállítási útvonal fenntartását kérte ukrán hivatali partnerétől, és azt, hogy biztosítsanak korrekt működési körülményeket a magyar vállalatok számára. A miniszter végül köszönetet mondott Viktor Mikita kárpátaljai kormányzónak, amiért ott a magyar és az ukrán lakosság máig békésen tud egymás mellett élni, minthogy szavai szerint nélküle nem lehetett volna kezelni a "mesterséges feszültségkeltési kísérleteket".

– közölte. Felidézte, hogy a háború kirobbanása után néhány nappal biztosította Mikitát arról, hogy minden, általa beterjesztett segítségkérést kész a kormány azonnal megfontolni és a lehető leginkább teljesíteni.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.