Pesti Srácok

Levélben fordult a kormány az unió tagállamaihoz a kárpátaljai magyarok jogainak védelméért

Levélben fordult a kormány az unió tagállamaihoz a kárpátaljai magyarok jogainak védelméért

Magyarország levelet küldött az Európai Unió tagállamainak, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az ukrajnai magyar kisebbség helyzete továbbra sem javult, azok a követelések, amelyeket ezzel kapcsolatban Magyarország korábban megfogalmazott, mind ez idáig nem teljesültek.

Amint arra a Mandiner cikkében emlékeztettek, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január végi kárpátaljai látogatásán hangsúlyozta:

A külügyminiszter azóta kapott ugyan Ukrajnától ez ügyben válaszírást, de a gyakorlatban semmilyen előrelépés nem történt. Valószínűleg ennek következménye most az uniós tagállamoknak küldött hasonló tartalmú levél. Amelynek tartalmáról a dokumentumot megszerző ukrán Radio Szvoboda azt írta, a levélben a magyar fél kiemelte, hogy a nemzeti kisebbségek védelme prioritás Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai során, ezért Magyarország követeli, hogy az ukrajnai magyar közösség jogait állítsák vissza a 2015 előtti szintre.

PestiSracok facebook image

A médium szerint azt is hangsúlyozták, hogy a magyar kormány főleg a magyar nyelv szabad használatát garantáló általános jogok, valamint a politikai képviselethez való jog visszaállítását követeli, utóbbit regionális és országos szinten. Jelenleg húszezer diák tanul az ukrán iskolákban magyar tanítási nyelvű oktatás mellett, de ahogy az iratban áll, „a magyarok oktatásában – az előzetes ígéretek ellenére – nem vették figyelembe a magyar közösség képviselőinek javaslatait, többek között a tantárgyak meghatározásakor". A dokumentumban szerepel az is, hogy az ukrajnai közigazgatási körzetek átalakítása miatt megváltozott a régió lakosságának aránya.

– fogalmaztak. Illetve azt is felrótták, hogy a magyar közösségnek nincs saját nemzeti kisebbségi képviselője az ukrán parlamentben. Mindez szóba kerülhet Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hamarosan bekövetkező újabb videókonferenciáján is.

Forrás: Mandiner, Radio Szvoboda; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?