komjáthi imre
Kapaszkodjanak meg: az MSZP láncra vert „vörös ökle” lett Márki-Zay „szakszervezeti kapcsolattartója”
„Végtelenül tisztességes, jó embernek tartja” Komjáthi Imrét Márki-Zay Péter, ezért (is) kérte fel arra, hogy ő legyen a kapocs a szakszervezetek és a „fantáziaországot” irányító kormány között. A Hírklikk értesülése szerint Márki-Zay Péter szombaton vett részt az MSZP választmányi ülésén, ahol a kommunista utódpárt elnökhelyettesét, Komjáthi Imrét kérte fel arra, hogy tartsa a kapcsolatot árnyékkormánya és a szakszervezetek között.Dobrev két perc alatt annyit hazudott, mint Gyurcsány az őszödi beszédben – Gyurákovics Andrea a Karanténvlogban
Sokszor mondják, hogy már kínjában nevet az ember, ez pedig a péntek Karanténvlogra is igaz volt, hiszen Szabó Gergő és vendégei a baloldal szánalmas heti felhozatalán időnként dühöngtek, de inkább nagyot nevettek. Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokás szerint a fedélzeten volt, a Karanténvlog vendége pedig Gyurákovics Andre, a IX. kerületi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt, akivel természetesen nem lehetett megkerülni Baranyi Krisztina eszement másfél éves kerületrombolását. Volt itt BLM-szobor, folyamatos provokáció, füvesasszony, csak munkát nem sikerült felmutatni a baloldali harcok mellett. A Karanténvlog mindig lecsap az ellenzék legostobább és legaljasabb húzásaira, ez most sem volt másképp, hiszen Dobrev Klára két perc alatt többet hazudott, mint a férje egy év alatt, Gyurcsányné célja természetesen a hergelés és hamis információk terjesztése volt. Szóba került a magából végleg bohócot csináló Fegyőr is, aki a teljes kormány lemondását követelte, elképesztően nagy és rögtön cáfolható hazugságokra hivatkozva. A műsorból nem maradhatott ki Cseh Katka ügye sem, hiszen az uniós pénzek nagymestere, aki apuci céghálójának részeseként közel 5 milliárd forintot kapott az uniótól, nem képes egyenesen válaszolni az ezt firtató kérdésekre, inkább jó kommunistaként visszatámad. De ha már kommunista, akkor helyet kapott az MSZP főkomcsi nagyágyúja, a mindig csípőből kamuzó Komjáthi Imre is, végül a Jobbik hihetetlen "frappáns" közleményével zárták az adást Szabó Gergőék. Nézzétek mindenképpen a Karanténvlogot, a nevetés ismét garantált volt!A DK az ötvenes éveket idéző kolhozosításban látja a jövőt, maszturbáló „művészt” támogat a gyurcsányista László Imre a tartalékait felélő Újbudán
Ahova lépünk, szivárvány terem – akár ez is lehetett volna a mottója a Karanténvlog péntek esti témáinak, hiszen Szabó Gergő és vendégei lépten-nyomon belefutottak az agresszív LMBTQ-lobbi mindent leuraló szivárványába. Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellett Csernus László, a Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselője volt a srácok vendége, aki a legutóbbi XI. kerületi képviselő-testületi ülésről hozott egy izgalmas részletet, amelyben a kerület gyurcsányista polgármestere csinált ismét hülyét magából, hiszen László Imre egy „kultúrmasztit” hirdető LMBTQ-aktivistát tud támogatni pénzzel, de egyébre már nincsen tartalék a kerületben. Hihetetlen, de a Karanténvlogban a magyar labdarúgó-válogatott Eb-sikereiről sem lehetett csak úgy simán, tisztán sportszempontból beszélgetni, hiszen agresszív szivárványos német fogadóbizottság vegzálta a magyar szurkolókat Münchenben is. A műsorban szóba került még Dobrev Klára és a régi tsz-eket visszasíró DK-s „agrárpolitikus” is, akik az 1950-es éveket idéző kommunista kolhozosításról hadováltak, de nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, aki angol nyelvű hadoválásában hazug módon szidta a kormányt, amely szerinte folyamatos támadás alatt tartja a homoszexuálisokat, és a magyar–német meccs előtt azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a magyar szurkolók szivárványszínű karszalagot viseljenek. Végül az MSZP főkomcsija, Komjáthi Imre is terítékre került, aki nem tudott örülni a több mint 500 milliárdos támogatásnak, amit a kormány a magyar társadalomnak nyújt, ezért zavaros fröcsögéssel próbált kitérni a tények elől. Nézzétek most is a Karanténvlogot, higgyétek el, megéri!A Riporter – Az MSZP találkozása a nép hangjával (Videó!)
A politikusi lét nem csak könnyed játék és mese, főleg, ha az ember Hatvanban politizál és koptatja az aszfaltot a rekkenő hőségben. Így lehetett ezzel az MSZP részéről a kamuvideós Korózs Lajos, a viselkedési zavarokkal küzdő Komjáthi Imre és a bajai videóhamisításba belebukott Török Zsolt is. A három daliát ugyanis megtalálta egy jobboldali szavazó, és mindjárt a szemükbe is mondta az igazságot: hazaárulók vagytok! Az eset A Riporternek köszönhetően vonult be a köztudatba, így olvasóink is átélhetik a felejthetetlen pillanatokat.Éljen az ellenzéki összefogás: Karácsony felszarvazza szoci barátját, a csepeli jelölt meg önfeledten vigyorog
Karácsony Gergely nagy Facebook-guru és Móka Misi hírében áll, legalábbis a közösségi placcon. Amikor épp nem arról faggatja a nagyérdeműt, melyik ing áll jól neki, akkor az általa kedvelt ellenzéki jelölteket segíti kampányával. Most éppen a csepeli MSZP-s jelölt, Komjáthi Imre mellett humorkodott egy kicsit, egy kép erejéig.Az MSZP most Csepelen vághat vissza a Momentumnak – Komjáthi Imrét is elindíthatják a szocialisták
Komjáthi Imrét, az MSZP elnökhelyettesét is indíthatja a párt egyéni körzetben a 2022-es választáson, így Csepelen vághatnak vissza a szocialisták a Momentumnak – írja a 24.hu. A politikus korábban még nem indult országos választáson.Huth Gergely helyreigazító közleménye a Komjáthi Imrével kötött egyezség alapján
Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója a Pesti Központi Kerületi Bíróság 5.Bpk.51.178/2020/3. számú, 2020. szeptember 24-i határozata alapján, a Komjáthi Imrével kötött perbeli egyezség keretében az alábbi sajtó-helyreigazítást teszi közzé, helyesbítve az általa az Echo TV Sajtóklub című műsorában tett megállapítását:Az MSZP szerint akkor tisztességtelen a választás, ha nem ők nyernek (Karantén-vlog)
A mai Karanténban sem maradtunk ellenzéki muníció nélkül, hiszen szóba került az orvosok béremelését követő ellenzéki fanyalgás, de nem hagytuk szó nélkül a románok újabb úzvölgyi terveit, hiszen a csőcselék ismét a magyar katonatemetőben akar randalírozni. A románoknak nem volt elég a tavalyi úzvölgyi megfélemlítés és a székelyek megtámadása, a kegyeletsértés, most is szúrja a szemüket, hogy Erdély földjén még merészelnek magyarok élni. Szóba került még a Karanténban Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke is, aki ismét óriási ostobaságot villantott, hiszen szerinte Mohácson tisztességtelen volt a Fidesz, mert nyerni merészelt. Komjáthi a demokrácia védelméről, összefogásról hadovál, miközben a szocialisták jelöltje, Csorbai Ferenc tavaly nem lépett vissza a jelöltségtől, miután vetélytársa, a várost több, mint húsz éven át vezető fideszes polgármester elhunyt a kampányban és ő egyedüli jelölt maradt. Természetesen Donáth Anna is terítékre került a szókimondó vlog műsorában, aki ismét Brüsszelből köpködött epét saját hazájára. Donáth nemrég követelt nyilvános vitát, ahol Varga Judit igazságügy-miniszter lemosta az egy órás beszélgetés során, a Momentum üdvöskéje pedig elismerte, hogy Magyarország jogállam. Most azonban nem sokkal a vita után Brüsszelben ismét ugyanazokat a gusztustalan, hazaáruló lózungokat fröcsögi az Európai Parlamentben, miszerint Orbán Viktort meg kell büntetni, meg kell vonni a forrásokat Magyarországtól. Nézzék meg videónkat!Varju László szerint a kormány fizessen a nyugdíjasoknak
Az MSZP és a DK újabb kirohanást intézett a magyar kormány ellen. A szocialisták részéről Komjáthi Imre, míg a Demokratikus Koalíció részéről Varju László alelnök fejtette ki véleményét a Fidesz válságkezelésével kapcsolatban. A két politikus láthatóan teljesen megfeledkezett arról, hogy ők már voltak kormányzati pozícióban, amikor bizonyíthatták volna érzékenységüket a nyugdíjasok és a munkájukat elvesztett emberek felé. A Fidesz közleményben reagált az elhangzottakra.Ajánljuk még

















