kónya gábor lajos
Pénteken helyezik örök nyugalomra Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagyot
A Terrorelhárítási Központ közleménye szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) a kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét biztosítva intézkedik a hősi halottá nyilvánított Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagy temetéséről.Jótékonysági árverést rendeznek az esztergomi robbantás során elhunyt rendőr családjának megsegítésére
Magyarország belügyminisztere Hősi Halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos r. törzszászlós urat, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki 2023. szeptember 20-án Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély – az elsődleges adatok alapján – szándékosan robbanást idézett elő. A Facebookon most jótékonysági árverést hirdettek az elhunyt családjának megsegítése céljából.Már egy éve ábrándozott a robbantásról az esztergomi őrült – Megszólalt a kommandós özvegye
Feltehetően nem spontán reakció volt az elkövetőtől az esztergomi robbantás, ugyanis már egy évvel ezelőtt „bejelentette” Facebook-posztjában, hogy annyi hatósági és rendvédelmi embert fog egy nap megölni, amennyit csak tud - írja a Blikk. A portál úgy tudja, hogy a motivációja ehhez a tetthez - amit végül meg is valósított - az a konfliktusa volt, hogy egy korábban ellene elindult végrehajtási eljárásban el akarták venni személygépkocsiját. A tragédiában elhunyt kommandós özvegye is megszólalt néhai férje halála óta.Egy 34 éves, kétgyermekes családapa vesztette életét az esztergomi robbantásban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) 34 éves munkatársa halt meg szerda este az esztergomi robbantásban. Kónya Gábor Lajos két gyermeket hagyott maga után. Ő volt a TEK munkatársai közül az első, aki munkavégzés közben halt meg. A történtek után Pintér Sándor hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki.A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrt
Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki szerdán, Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély – az elsődleges adatok alapján – szándékosan gázrobbanást idézett elő.Ajánljuk még