Pesti Srácok

Katonai tiszteletadás mellett temették el az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrt

Katonai tiszteletadás mellett temették el az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrt

Katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezték péntek délután az esztergomi robbantásban elhunyt Kónya Gábor Lajos posztumusz főhadnagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársát a nyíregyházi Északi temetőben.

A néhai kollégától evangélikus szertartás szerint vettek végső búcsút a hozzátartozók, barátok és kollégák az Északi temető rózsaparkjában. A temetésen Pintér Sándor belügyminiszter, Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár, Hajdu János rendőr altábornagy, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója és helyettesei, valamint a társszervek vezetői részvétüket fejezték ki, és főhajtással tisztelegtek Kónya Gábor Lajos posztumusz rendőr főhadnagy előtt. A ravatalnál a Belügyminisztérium nevében Horváth András rendőr ezredes, a TEK szakmai főigazgató-helyettese búcsúzott. A főigazgató-helyettes búcsúbeszédében kiemelte, hogy az egyik legjobb harcostól búcsúznak, akit társai úgy jellemeztek: nem volt számára lehetetlen, soha nem hátrált meg a nehézségek láttán. Kónya Gábor Lajos műveleti egységének meghatározó személyisége volt, jó humora képes volt a legnehezebb helyzetekben is mosolyt csalni az emberek arcára, a munkában viszont nem ismert tréfát. Szolgálati feladatait elhivatottsággal, odafigyeléssel végezte, mindig határozottan és szakszerűen intézkedett. Szorgalmával és precizitásával kivívta kollégái és vezetői elismerését.

– idézi az összegzés a rendőr ezredest. A TEK közleménye szerint Horváth András hozzáfűzte: a nagyon fiatal, mindössze 34 éves harcos kiváló férj és apa is volt, aki a munkája mellett a családjára, feleségére és két kicsi gyermekére volt a legbüszkébb.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a közlemény szerint Horváth András. Hozzáfűzte:

A TEK közölte azt is, hogy a temetéssel egy időben a rendőrök az egész országban egy percre bekapcsolták a kék lámpát és a szirénát, hogy emlékezzenek és tisztelegjenek elhunyt kollégájuk emléke előtt.

Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlós, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettese Esztergomban, egy körözött férfi elfogása közben vesztette életét, amikor a férfi szándékosan gázrobbanást idézett elő, amelyben nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg. Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 21-én hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki Kónya Gábor Lajost.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Magyar Rendvédelmi Kar

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.