könyvek
Betiltott könyveket tett vissza a kínálatába az Amazon – Dezse Vű
Az Amazon az elmúlt években több könyvet is eltávolított kínálatából, vagyis betiltott, mert találta őket elég szivárványosnak. Ilyenkor a WOKE világban az a módszer, hogy veszélyesnek bélyegzik, megállapítják a szakértők, hogy gyűlöletkeltő, és akár tettelgességig is fajulhat az ideológia, ami benne van, és puff. A könyv nem kapható többé. Kivéve, ha már új múlt van, mint most, és már nem a szivárványos ideológia a menő, hanem a patriotizmus, ilyenkor ezek a könyvek visszakerülnek a kínálatba, és kis szerencsével még akciósak is lesznek. Egyik ilyen példa Ryan T. Anderson “When Harry Became Sally” című könyve, amely kritikus szemmel vizsgálja a transznemű ideológiát. A könyvet 2021-ben eltávolították az oldalról, mivel az Amazon akkori álláspontja szerint sértette a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveiket. Ezen kívül visszatették a kínálatba A “No Dress for Timmy” című könyvet is. Ez egy gyermekkönyv, amely egy keresztény kisfiú történetét meséli el, aki bátorságot tanúsít az üldöztetéssel szemben, és kiáll az igazság mellett egy olyan helyzetben, ahol választania kell az igazság kimondása és egy magát lánynak képzelő barát támogatása között. A könyv célja, hogy keresztény alapelveket közvetítsen a 4-9 éves gyermekek számára. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után