Pesti Srácok

Betiltott könyveket tett vissza a kínálatába az Amazon – Dezse Vű

Az Amazon az elmúlt években több könyvet is eltávolított kínálatából, vagyis betiltott, mert találta őket elég szivárványosnak. Ilyenkor a WOKE világban az a módszer, hogy veszélyesnek bélyegzik, megállapítják a szakértők, hogy gyűlöletkeltő, és akár tettelgességig is fajulhat az ideológia, ami benne van, és puff. A könyv nem kapható többé. Kivéve, ha már új múlt van, mint most, és már nem a szivárványos ideológia a menő, hanem a patriotizmus, ilyenkor ezek a könyvek visszakerülnek a kínálatba, és kis szerencsével még akciósak is lesznek. Egyik ilyen példa Ryan T. Anderson “When Harry Became Sally” című könyve, amely kritikus szemmel vizsgálja a transznemű ideológiát. A könyvet 2021-ben eltávolították az oldalról, mivel az Amazon akkori álláspontja szerint sértette a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveiket. Ezen kívül visszatették a kínálatba A “No Dress for Timmy” című könyvet is. Ez egy gyermekkönyv, amely egy keresztény kisfiú történetét meséli el, aki bátorságot tanúsít az üldöztetéssel szemben, és kiáll az igazság mellett egy olyan helyzetben, ahol választania kell az igazság kimondása és egy magát lánynak képzelő barát támogatása között. A könyv célja, hogy keresztény alapelveket közvetítsen a 4-9 éves gyermekek számára.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.