kórházfőparancsnok
Kórházfőparancsnok: Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesít
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait – mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén. Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. A százkilenc kórházparancsnok közül ötvenegy a honvédség állományából érkezett, huszonkilencen a katasztrófavédelemtől, illetve ugyanannyian a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak. A rendőr-vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy három büntetőeljárás indult intézményvezetők feljelentésére, amiért az intézményükből fertőtlenítőszereket, vizsgálókesztyűket, maszkokat loptak el, de olyan eset is akadt, ahol számítógépet vittek el. Hozzátette: van olyan intézmény, ahol már letartóztatásban van a gyanúsított dolgozó. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után