kórházparancsnok
Augusztustól váltás történt a kórházparancsnokoknál
Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát – közölte a rendőrség pénteken a honlapján. Így a kórházparancsnokok mintegy harmadánál történt váltás.Országos kórházfőparancsnok: Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesít
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait – mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.ÁSZ: Több, mint meghökkentő a Népszava névtelen forrásokra hivatkozó írása
Az ÁSZ szerint a kórházi dolgozók alapvető érdeke, hogy a kórházak átláthatóan és szabályosan működjenek, illetve gazdálkodjanak. Ez teremti meg ugyanis a feladatellátásuk és munkakörülményeik biztonságát, valamint természetesen a betegek ellátási biztonságát is. Továbbá a kórházak átlátható és szabályos működése hozzájárul a koronavírus-járvány elleni eredményes védekezéshez, ami mindannyiunk közös érdeke – így reagált az Állami Számvevőszék a baloldali lap névtelen forrásokra hivatkozó hangulatkeltő írására.Operatív törzs: ma délután megkapják megbízóleveleiket a kórházparancsnokok
Délután két órakor Halmosi Zsolt országos főparancsnok átadja a megbízóleveleket a kórházparancsnokoknak - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív törzs ügyeleti központjának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.Kórházparancsnokok védik a magyar egészségügyi készleteket
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően hétfőtől minden kórházban kórházparancsnok segíti az intézmény működését és az egészségügyi készletek védelmét. A kórházparancsnoknak a járványveszéllyel összefüggő szabályok betartására és az egészségügyi készlet megóvására vonatkozó javaslatát a kórház vezetője köteles végrehajtani – közölte a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-vel.Ajánljuk még