kórháztűz
Tűz ütött ki a székesfehérvári kórházban – több, mint száz beteget mentettek ki az épületből
Tűz keletkezett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hotelépületében csütörtök hajnalban, egy ötödik emeleti kórteremben két, mennyezetre függesztett televíziókészülék égett, a tűz miatt 128 beteget kellett kimenekíteni – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Tűz ütött ki egy Covid-betegeket ellátó kelet-ukrajnai kórházban
Tűz ütött ki egy koronavírusos betegeket ellátó kórházban csütörtökre virradó éjjel az Ukrajna keleti részén lévő Zaporizzsjában, három beteg és egy fiatal orvosnő életét vesztette, ketten megsérültek. Az UNIAN hírügynökség Irina Venegyiktova főügyész közlésére hivatkozva azt írta, hogy az áldozatul esett betegek – egy kilencvenegy, egy hetvenhat és egy hatvannégy éves nő – valamennyien lélegeztetőgépen voltak. A negyedik áldozat egy huszonhat éves aneszteziológus orvos. A vizsgálatok előzetes eredménye alapján füstmérgezésben vesztették életüket.Több száz embert kellett kimenteni egy lángoló chilei kórházból
Tűz ütött ki szombaton a chilei főváros, Santiago egyik kórházában. A klinika összes betegét, háromszázötven embert evakuálni kellett. Több, mint száz tűzoltó küzdött a lángokkal a San Borja Arriarán kórházban.Bukarestben kigyulladt egy koronavírusos betegeket kezelő kórház, négyen meghaltak
Kigyulladt a bukaresti Matei Bals járványtani kórház koronavírusos betegeket kezelő egyik kórterme péntek hajnalban, a román hatóságok közlése szerint négy páciens vesztette életét.Tíz áldozat közül csak ötöt sikerült azonosítani a romániai kórháztűz után
Lezárult a helyszíni vizsgálat és az áldozatok boncolása a kelet-romániai Karácsonkőn (Piatra Neamt), ahol szombaton tűz pusztított a megyei kórház koronavírusos betegeket ápoló intenzív osztályán, de a tíz áldozat közül eddig csak ötöt sikerült azonosítani – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség. A másik öt áldozat beazonosítása érdekében DNS-vizsgálatot rendeltek el. Az elsődleges vizsgálatok szerint emberi mulasztás okozta a katasztrófát.Szijjártó Péter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának
Részvétnyilvánító levelében Magyarország segítségét is felajánlotta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bogdan Aurescu román külügyminiszternek a karácsonkői kórház intenzív osztályán szombaton kitört tűz kapcsán.Részvéttáviratot küldött Áder János a román elnöknek
Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök a román államfőnek szombaton a karácsonkői (Piatra Neamt-i) kórház intenzív osztályán kitört tűz miatt.Ajánljuk még