kormányzati támogatás
Megújul a kaposvári kórház szülészeti osztálya
Megújul a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti osztályának épülete, a közeljövőben kezdődő beruházásra 2,4 milliárd forintot költenek – közölte Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere Facebook-oldalán csütörtökön.Novák Katalin: Évente százmillió forintos pályázatot ír ki a kormány diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek
Diabétesszel élőket támogató szervezetekkel egyeztetett Novák Katalin és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a kormány új intézkedéscsomagjának köszönhetően jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik.Felszentelték a székelyföldi Atyhán a tűzvész után újraépített római katolikus templomot
A székelyföldi Atyhán szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni. Az ünnepi misét celebráló Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke kijelentette: bár templomot csak egyszer szokás felszentelni, az atyhai templom esetében indokolt volt az újraszentelés. Itt ugyanis csaknem teljesen újra kellett építeni az épületet. A leégett régi templomnak ugyanis csak a külső falai és a torony egy része maradt meg.Negyvenkétmilliárd forinttal támogatja a kormány jövőre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását
Negyvenkétmilliárd forinttal támogatja jövőre a kormány jövőre a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.Bővíti tatabányai gumigyárát a Bridgestone
Újabb, 9,2 milliárd forintos beruházást indít a japán Bridgestone Tatabányán, ehhez a magyar kormány nyolcszázhuszonhatmillió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Novák Katalin: folyamatosan emelkedik a házasságkötések száma
A házasság nem ment ki a divatból, Magyarországon reneszánszát éli, a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdán egy csepeli sajtótájékoztatón, amelyen egy civil szervezet azt ünnepelte, hogy egy éve indította el jegyescsomagját.Ajánljuk még