koronavírus
Ötszázezer koronavírus elleni oltást adtak be eddig a Semmelweis Egyetemen
A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt. Hangsúlyozta: a vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet, védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.Egy budapesti kórházban többen is hat dózis vakcinát kaptak
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint több embert is hat adag vakcinával oltottak be a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, amire azért kerülhetett sor, mert az esetben vétkes szakdolgozó tévedésből nem hígította fel a vakcinát.Az osztrák kancellár elkapta a koronavírust
Az osztrák kancellári hivatal pénteki bejelentése szerint pozitív lett pénteken Karl Nehammer osztrák szövetségi kancellár koronavírus-tesztje.Macron kitart az oltatlanokról tett, vitatott kijelentése mellett
Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy "teljesen vállalja" a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást.Szijjártó: Szputnyik Light vakcinaszállítmány érkezett bevizsgálás céljából Magyarországra
Nyolcvan adag Szputnyik Light orosz koronavírus-vakcina érkezett Magyarországra, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdhessék a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Merkely: a teljes oltás a három oltás
Az omikron variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás ad – közölte a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Több mint hatezer új fertőzött van Magyarországon
Magyarországon a beoltottak száma 6 278 355, közülük 6 006 178-an a második, 3 217 724-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 282 957-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 780-ra emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 137 648, az aktív fertőzötteké pedig 105 529-re emelkedett. Kórházban 3070 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 20 298-an vannak, a mintavételek száma 9 285 125.Megszűnt az Angliába utazók indulás előtti tesztkötelezettsége
Megszűnt ma a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés utáni teszt eredményét sem kell elkülönítésben megvárni. Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lépett érvénybe. A brit kormány két lépésben enyhíti az utazáshoz kötődő tesztelési előírásokat: vasárnap hajnaltól megszűnik az angliai érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelme is, és attól az időponttól elégséges egy gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése az érkezés utáni második nap végéig. Mindezt Boris Johnson brit miniszterelnök és Grant Shapps közlekedési miniszter jelentette be a héten.Hazánkban is gyorsan terjed az omikron variáns
Ismét emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, ennek oka a rendkívül fertőző omikron variáns terjedése. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elemzése szerint a magyarországi fertőzések tizenegy százalékát már ez a vírusvariáns okozza. Az omikron duplázási ideje rendkívül gyors: 1,5-3 nap, ennyi idő alatt megkettőződhet a fertőzöttek száma. Az omikron okozta megbetegedés súlyosságáról még nem áll rendelkezésre kellő klinikai tapasztalat. Az omikron variáns az eddigi külföldi tapasztalatok szerint kevésbé támadja meg a tüdőt, elsősorban a felső légutakra koncentrálódik. Főként orrdugulás, torokfájás a fertőzés következménye, vagyis náthaszerű tünetekkel jelentkezik - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.Ajánljuk még

















