koronavírus
Koronavírus – Elhagyhatja a karantént Morawiecki
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő koronavírussal fertőzött személlyel való érintkezés miatt került elkülönítésbe. A miniszterelnök keddi negatív vírustesztje után is karanténban maradt, amit ma hagyhat el és ismét személyesen vehet részt a találkozókon.Az olimpiai faluban is tudják majd kezelni a fertőzötteket
A világjárvány miatt 2021-re halasztott tokiói olimpia és paralimpia sportolói falujában is lesz majd lehetőség elkülöníteni és kezelni azokat a versenyzőket és edzőket, akik gyaníthatóan vagy bizonyítottan megfertőződtek a koronavírussal.Koronavírus – újabb harminchárom halálos áldozat Magyarországon
Újabb harminchárom magyar állampolgár elhunyt, és ezernégyszázhetvenkilenc megfertőződött az elmúlt huszonnégy órában a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati portál adatai szerint.Koronavírus – Müller Cecília: nem szabad belefáradnunk a járványba
Az országos tisztifőorvos a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a járványhelyzetről. Mint mondta, nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk.A német kancellár otthonmaradásra szólította fel a lakosságot
A koronavírus-járvány németországi megfékezéséhez mindenkinek kevesebb emberrel kell találkoznia, és amikor csak lehet, otthon kell maradnia – mondta Angela Merkel kancellár egy szombati videoüzenetben.Hollik: Gyurcsány Ferenc legalább ne gátolja a védekezést (videó!)
A Fidesz kommunikációs igazgatója arra kérte Gyurcsány Ferencet a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, hogy "ha már nem akarja segíteni a védekezést, legalább ne gátolja azt".Kocsis Máté: Gyurcsány magasabb fordulatra kapcsolta az álhírgyárat
Ha a kormány megfogadta volna Gyurcsány Ferenc "tanácsait", már rég leállt volna az ország – reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton, a Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szintén szombati bejegyzésére.Ajánljuk még

















