koronavírus
Varga Judit: Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával
A veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések szükségesek, arányosak és sikeresek voltak, ahogyan azt mindig is ígértük – ez olyan igazság, amely mindig érvényben marad, függetlenül attól, hogy hányszor tagadják meg azok, akik a saját politikai céljaikat akarják keresztülvinni – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a brüsszeli Euractiv honlapján megjelent írásában.Iránban már csaknem tízezren haltak meg a koronavírus miatt
Iránban már csaknem tízezren haltak meg a koronavírus miatt – közölte szerdán a teheráni egészségügyi minisztérium szóvivője az állami televízióban.Erste: Megerősödve kerülhetnek ki a válságból a mikrovállalkozások
A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók; a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alapján a szektor gyors visszarendeződésére lehet számítani – mondta Erdei Zsuzsa, az Erste Bank kisvállalkozói területért felelős vezetője szerdán, a hitelintézet online sajtótájékoztatóján.Ismét titkosszolgálati eszközökkel követhetik majd a koronavírus-fertőzötteket Izraelben
Ismét titkosszolgálati eszközökkel követhetik majd a koronavírus-fertőzötteket Izraelben a kormány szerdai határozata alapján, miután az utóbbi hetekben ismét feléledt a járvány – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet.Szijjártó: Komoly kockázatot jelentene egy újabb migrációs hullám
Jelentős egészségügyi és gazdasági kockázatokat jelentene egy újabb migrációs hullám, márpedig a koronavírus az illegális bevándorlás erősödését válthatja ki, minthogy a járvány a már egyébként is nehéz helyzetben lévő országokat sújtotta jobban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter spanyol kollégájával szerdán közösen tartott madridi sajtótájékoztatóján.Gazdaságvédelmi operatív törzs: Elkezdődött a gazdasági kilábalás
Szerdán délután tartotta élőben első sajtótájékoztatóját a járvány utáni gazdasági helyreállítást koordináló gazdaságvédelmi operatív törzs (GOT). A szakemberekből álló stáb feladata a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása; ennek eredményeit és a közeljövőben várható intézkedéseket ismertette a tájékoztatón Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint a siker egyik kulcsa a gazdaság hosszú évek óta tartó szárnyalása lehetett, a kilábalásban pedig segítséget nyújt, hogy felkészülten érte a válság Magyarországot.Stabil az önkormányzatok pénzügyi helyzete – Cáfolta a pénzügyminisztérium az újabb ellenzéki hazugságokat
Az önkormányzati rendszer pénzügyi helyzete stabil, a településeket a gazdasági visszaesés ellenére sem fenyegeti az ellehetetlenülés – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén. A Gyurcsány-párt a közüzemi szolgáltatások ingyenessége mellett kampányolt.Meghaladta a 13 ezret a fertőzöttek száma Szerbiában, újra korlátozásokat vezettek be
Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában, mert a napi új fertőzöttek száma ismét meghaladta a százat, Szkopje és Pristina viszont a fertőzöttek számának folyamatos növekedése ellenére ismét megnyitja a repülőtereket.Ajánljuk még









