koronavírus
Franciaország az Európán belüli határok június 15-i megnyitását szorgalmazza
Franciaország az Európán belüli határok június 15-i újranyitását szorgalmazza, karanténelőírások nélkül – jelentette be csütörtökön Édouard Philippe miniszterelnök párizsi sajtótájékoztatóján, amelyen a koronavírus-járvány miatti általános karantén több, mint két héttel ezelőtt megkezdett fokozatos feloldásának újabb intézkedéseit ismertette.A dzsihadisták szerint a koronavírus Isten büntetése a Nyugatra
Az Iszlám Állam terrorszervezet szerint a koronavírus-járvány Isten büntetése a hívő muszlimok ellen harcoló nyugati államokra.Von der Leyen: Az Európai Bizottság újabb adományozó konferenciát szervez
Az Európai Bizottság újabb adományozó konferenciát szervez június 27-re a koronavírussal összefüggő gyógyszer- és vakcinakutatások finanszírozására, amelyen a vállalkozások, az alapítványok és a polgárok is lehetőséget kapnak arra, hogy egyesítsék erőiket az állami adományozókkal – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.Levélben köszönték meg Orbán Viktor munkáját a zsidó közösségek vezetői
Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Jehoshua Kaminetzky, a szerbiai Chábád közösségének rabbija, Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus elnöke, és Szabó György, a MAZSÖK kuratóriumi elnöke Magyarország segítségéért, amelynek keretében kóser élelmiszer-szállítmány jutott el a belgrádi zsidó közösséghez, a koronavírus-járvány ellátási nehézségei közepette – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Érdemrendet kapott az első hazai koronavírusos megbetegedést felismerő családorvos
Pro Universitate érdemrendet adományozott dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora dr. Palkó Judit családorvosnak, az új típusú koronavírus-fertőzés felismerésében nyújtott hatékony munkájáért – írja közleményében az egyetem.Horvátország teljesen megnyitja határait tíz ország állampolgárai előtt
Horvátország teljesen megnyitja határait Szlovénia, Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Németország állampolgárai előtt – ezt jelentette be Andrej Plenkovic miniszterelnök – írja a növekedés.hu.Koronavírus-szakértőkkel bővítenék a stábokat a hollywoodi produkciók forgatásain
Koronavírus-szakértők csatlakoznának a jövőben a stábokhoz a hollywoodi televíziós és filmes produkciók forgatásain. A szakszervezetek, filmstúdiók és producerek szakértői útmutatással akarják újraindítani a világszerte március közepén felfüggesztett forgatási munkálatokat.Milliók kértek munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban
A vártnál kevésbé csökkent és továbbra is milliókra rúgott az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.Korlátozások nélkül átkelhetnek a határon a magyar és szlovén polgárok (videó)
Csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai. Anze Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hosszúfalu–Rédics határátkelőn tartott csütörtöki megbeszéléseik után közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy délutántól mindkét ország polgárai karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a két állam határán.Ajánljuk még

















