koronavírus
Operatív törzs: Csökken a járvány intenzitása (Visszanézhető!)
Eddig 3641 fertőzöttet tart nyilván az operatív törzs, az utóbbi egy nap alatt negyvenhárom új fertőzöttet azonosítottak, és három újabb halálos áldozatot követelt a járvány. A gyógyultak negyvenöt százaléka budapesti, ötvenöt százaléka vidéki – jelentette be Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos beszámolója szerint a járvány intenzitása csökkenőben van, ugyanakkor még lehetnek olyan napok, amikor az adatok kisebb kiugrásokat mutatnak. Az operatív törzs döntése értelmében hamarosan megkezdődnek a járvány miatt elmaradt iskolai kampányoltások; ezekről időben tájékoztatják majd az érintetteket. Az összes közúti határátkelő nyitva van már a magyar-román szakaszon, és Ferihegyen – ha óvatosan is – hatályba lépnek az enyhítések.Varga Mihály: A magyar társadalom megnyerte az első csatát a járvány elleni küzdelemben
Az egész magyar társadalom győzelme, hogy az első csatát megnyertük, alacsonyan tudtuk tartani a koronavírus-fertőzött betegek számát – mondta Varga Mihály, a II-III. kerület fideszes országgyűlési képviselője, pénzügyminiszter a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújított szárnyának átadásán, csütörtökön.Minden ötödik stockholmi szervezete antitestet termel a koronavírus ellen
Nagyjából minden ötödik stockholmi lakos szervezete antitestet termel az új koronavírus ellen – derült ki a svéd egészségügyi hatóságok egy még folyamatban lévő kutatásából, amelynek részeredményeit szerdán hozták nyilvánosságra.Gulyás: Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyar (videó!)
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely részletesen beszámolt a járványhelyzet jelenlegi hazai állapotáról, valamint arról, miként indulhat újra az élet hazánkban. Szó volt többek között az uniós ügyekről, a gazdaság helyzetéről és az oktatásról is. A PestiSrácok kérdésére, miszerint volt-e jogalapja arra és csökkent-e a közfeladatok ellátására szánt normatív támogatás összege azokon az ellenzék által vezetett településeken, például Ózdon, Siófokon, Dunaújvárosban, Miskolcon és Hódmezővásárhelyen, ahol csökkentették a közalkalmazottak fizetését a járványra hivatkozva, portálunknak Gulyás Gergely úgy fogalmazott: ha csökken a munkaidő, ott csökkenhet a bér is, de érdekes a példa, mert amikor a rugalmasságot lehetővé tették, pont azok az ellenzéki politikusok bírálták és kritizálták azt, akik végül éltek vele.Marad a digitális oktatás a nyári szünetig
Sikeresnek és eredményesnek értékelte a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatást a köznevelési államtitkár csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Azokat is várja a honvédség, akik a vírus miatt elvesztették munkájukat
Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett – hivatásos, szerződéses vagy tartalékos – katonára – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtök reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Koronavírus – Már majdnem kétmillió ember gyógyult meg világszerte
Eddig közel 5 millióan fertőződtek meg világszerte, és már majdnem 1,9 millióan meggyógyultak. A friss adatok szerint 4 999 981-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 328 169, a gyógyultaké pedig 1 899 350 a világon a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban 4 900 253 volt a regisztrált fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 323 341 és 1 689 334 a gyógyultaké. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.Júliustól bárki nyaralhat Görögországban, még negatív tesztet sem kérnek a turistáktól
Július elsejétől újra fogadnak külföldi repülőjáratokat Görögország egyes turisztikai helyszínein; Athénba már június 15-től lehet repülni. A beutazáshoz nem lesz szükség negatív koronavírus-tesztre, ahogy 14 napos karanténra sem köteleznek senkit, miután belépett az országba, ám szükség esetén a turistáktól mintát vehetnek.Újraindult az élet az Egyesült Államokban is
Szerdán az Egyesült Államok mind az 50 államában legalább részlegesen ugyan, de újraindították a mindennapi életet. Éttermek, kávézók, kis üzletek nyitottak ki, továbbra is betartva azonban a társadalmi távolságtartásra és a szájmaszk viselésére előírt szabályokat.Ajánljuk még

















