koronavírus
Lemondott a román határrendőrség vezetője
Lemondott hivataláról szerdán Ioan Buda, a román határrendőrség vezetője, miután a bukaresti média a hatóságok szervezetlenségét tette felelőssé azért, hogy a rendkívüli állapot múlt heti feloldása óta több alkalommal is kilométeres gépkocsisorok és járványügyi kockázatot jelentő tömegek torlódtak fel a nagylaki határátkelőnél.Szijjártó: Újabb könnyítés jön a szlovák-magyar határon
Újabb könnyítés jön a szlovák-magyar határon, miután a szlovák kormány csütörtöktől lehetővé tette, hogy állampolgárai a karanténba vonulás kötelezettsége nélkül utazhassanak a szomszédos országokba – így Magyarországra is – legfeljebb egy napra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön.Védekezésre sajnálja a pénzt, de a haverokat százmilliókkal stafírozta ki Újbuda DK-s polgármestere
Nyolcvannyolcmillió forintot követel a kormánytól László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, aki szerint a kerületnek ekkora többletkiadást jelentett a koronavírus-járvány elleni védekezés. Gyurcsány embere ugyanakkor nem fukarkodott ennyire a garasokkal, amikor márciusban, a veszélyhelyzetben, hatályos különleges jogkörével élve személyesen, a közgyűlés megkérdezése nélkül nevezte ki Lindmayer Bencét, akinek a kerület parkolási ügyeit kell felügyelnie, a másik kedvezményezett pedig Molnár Krisztina, akinek a média területe jutott. A cimborák bruttó járandósága havonta fejenként hétszázötvenezer forint, ennek ötödét havonta költségként számolhatják el, ezen kívül évi bérük nyolcvan százalékára jogosultak prémiumként. Mindketten öt évre szóló megbízást kaptak, így annak végére csaknem száznyolcvanmillió forintról szól majd a számla. Kell még valamit mondanunk, Ildikó?Péntektől beléphetnek Magyarországra Ausztria felől az osztrákok, ha van negatív tesztjük
Péntektől beléphetnek az Osztrák Köztársaság területéről Magyarországra azok az osztrák állampolgárok, akik négy napnál nem régebbi okirattal igazolni tudják, hogy szervezetükben aktuálisan nincs jelen a SARS-CoV-2 koronavírus – az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.Nyugdíjazását kérte a Pesti úti idősotthon igazgatója
Május 31-ével kéri nyugdíjazását a Pesti úti Idősek Otthonának igazgatója, Skultéti József – tudta meg a hvg.hu. A Fővárosi Közgyűlés tudomásul veszi az intézményvezető döntését. A lap úgy tudja, Skultétit felőrölték az elmúlt napok támadásai, ezért döntött így.Szépen lassan újraindul az élet: nő a forgalom a vidéki éttermekben, üzletekben, nyitnak a szállodák
A járványhelyzet miatti korlátozások feloldásával benépesülnek vidéken az éttermek, kávézók, a játszóterek, közparkok, az üzletek, fokozatosan nyitnak a szállodák is. A forgalom nő ugyan, de egyelőre csak töredéke a megszokottnak.Észak és dél harca: 500 milliárd euró közös válságkezelésre
Berlin kapitulált és feladta ellenállását a régóta tervezett eurókötvény kapcsán. A tegnap létrejött francia-német megállapodás értelmében az Európai Bizottság felvehet 500 milliárd euró hitelt a pénzpiacokon, és azt a koronavírus-válság hatásainak ellensúlyozására költheti. Az elképzelések szerint az adósságot a 27 tagállam közösen fizeti majd vissza.Példaértékű az együttműködés a szolnoki szociális intézmény otthonainak lakói és dolgozói között
Példaértékűnek nevezte a szolnoki szociális intézmény otthonaiban lakók és dolgozók közötti együttműködést és összhangot Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége csütörtökön, Szolnokon.Iohannis a járvány miatt nem veheti át az "európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért" neki ítélt díjat
Klaus Iohannisnak csütörtökön kellett volna átvennie a németországi Aachenben a 2020-as Nemzetközi Károly-díjat, amelyet az európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért ítéltek oda a román államfőnek. A ceremónia nem azért maradt el, mert a romániai diszkriminációellenes tanács megbírságolta az elnököt április végi magyarellenes kirohanása miatt; a szervezők a járványhelyzetre való tekintettel halasztottak. A Magyar Nemzet úgy tudja: az ünnepséget várhatóan az ősszel tartják majd meg.Ajánljuk még

















