koronavírus
Ugrásszerűen nőtt a bértámogatási program iránti érdeklődés
Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs keddi online sajtótájékoztatóján.Több tízmilliárd forintot bukhatnak a tévétársaságok a járványtól berezelő hirdetők miatt
Miközben a koronavírus járvány hozadékaként rekordokat dönt a televíziók nézettségi szintje, azt hihetnénk, hogy ők a gazdasági élet azon szereplői közé kerülnek, akik veszteségek nélkül élik túl a veszélyhelyzeetet. Csakhogy a műsorszolgáltatók reklámbevételei jelentősen összetöpörödtek, az ismert tévétársaságok éppen ezért rég nem látott kihívással szembesülhetnek, ráadásul a forgatások és a szinkronstúdiók munkája is ellehetetlenült – számolt be portálunknak Dr. Ryszka Sambor, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnöke. Az érdekképviselet vezetőjének elmondásából kiderül, hogy várható-e egyes adók eltűnése a képernyőről?Szennyvíz elemzésével keresik a koronavírus nyomait
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Mol együttműködésében kilenc városban indul kutatómunka a koronavírus kimutatására a kommunális szennyvizekből.Életmentő szállítóinkubátort adományozott a Mészáros Csoport a Semmelweis Egyetemnek
Szállítóinkubátort adományozott a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti koraszülött intenzív osztályának a Mészáros Csoport.Svédországban brutálisan sokan haltak meg áprilisban, de ez az index szerint egyáltalán nem baj
Svédországban több évtizedes csúcs közelébe jutott a havi halálozási mutató áprilisban a koronavírus járvány miatt - közölte hétfőn a stockholmi statisztikai hivatal. Az index szerint azonban a liberális mintaállam bizarr próbálkozásának felesleges áldozatával, a tömeges halálozással minden rendben van.Mager Andrea: a válság miatt az állami vállalatok hosszútávú stratégiáját kell átdolgozni
A koronavírus-járvány okozta válság miatt az állami vállalatok hosszútávú stratégiáját kell átdolgozni - mondta Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Százhetvenezer embert érint a kormány munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő programja (visszanézhető videó)
Százezer ember munkahelyének megtartásában és hetvenezer új munkahely létrehozásában vállal tevékeny segítő szerepet a kormány az elindított programokkal – közölte Bodó Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Müller Cecília országos tisztifőorvos az enyhítések mellett is a szabályok további betartását kérte.Táborfigyelő: napközis tábort már lehet tartani, az ottalvósra még várni kell
A múlt csütörtöki kormányzati bejelentés értelmében napközis táborokat már lehet tartani, az ottalvós táborokra viszont még legalább egy hónapot várni kell - mondta a taborfigyelo.hu vezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.MNB: nem emelkedik a moratórium után a fix kamatozású hitelek törlesztőrészlete
Nem emelkedik januártól a fix kamatozású hitelek törlesztőrészlete azoknál, akik a koronavírus-járvány miatt igénybe vették a hiteltörlesztési moratóriumot - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még

















