koronavírus
Semmelweis Egyetem: reprezentatív lett az országos koronavírus-szűrővizsgálat eredménye
Mintegy 10.600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett - írja a Semmelweis Egyetem hétfői közleményében. Mint írják, a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.Szijjártó: szükséges a határokon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása
Szükséges a koronavírus-járvány miatt a határokon bevezetett korlátozó intézkedések feloldása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán, miután egyeztetett Zdravko Počivaląek szlovén gazdasági miniszterrel.ENSZ-főtitkár: a világ nagy árat fizet az összefogás hiányáért
A világ nagy árat fizet azért, hogy nem fogadta meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait az új koronavírus járványának kezelésére, és különböző stratégiákat követett ebben a küzdelemben - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a WHO-közgyűlés hétfői ülését megnyitó beszédében.Hollik: Kár, hogy Karácsony egyszer sem ment el a Pesti úti Idősek Otthonába, és egy elhunyt rokonának sem nézett bele a szemébe
Kár, hogy a főpolgármester még egyszer sem ment el a Pesti úti Idősek otthonába, és egy elhunyt rokonának sem nézett bele a szemébe – írta Hollik István Facebook-bejegyzésében. A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalon felidézte, hogy Karácsony Gergely legutóbbi facebook posztjában a következőt írta: "Egyszer majd el kell számolni a járvány idején hozott minden döntéssel. Egyszer majd bele kell nézni az emberek szemébe."Ismét megkongatta a vészharangot a WHO főigazgatója
Továbbra is magas az új típusú koronavírus kockázata, és hosszú utat kell még megtennünk. Azok az országok, amelyek túl korán oldják fel a Covid-19-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, a közegészségügyi rendszerüket teszik kockára, és a saját talpra állásukat veszélyeztetik - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.Szijjártó: észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni
A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.Teljes katasztrófa, ahogy a svédek kezelték a járványt
A szélsőliberális skandináv államban nem rendeltek el karantént és más szigorító intézkedéseket, mivel nem vállalták a lezárások magas gazdasági költségét; inkább szabadon engedték a járványt, hogy megszerezzék az áhított nyájimmunitást. A járvány kezdetekor úgy számoltak, hogy az idősekre vonatkozó eltérő szabályozásokkal alacsonyan tarthatják a halálozást, míg a társadalom kevésbé sebezhető tagjaiban kialakul a védettség, és eközben a gazdaság sem áll fejre. Mostanra kiderült, hogy világszinten is kiemelkedően magas a halálozási ráta és még messze van a nyájimmunitás.Ukrajnában a karantén ellenére is kinyithatnak a strandok
Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására bevezetett karantén ellenére is engedélyezni fogja az egészségügyi minisztérium a folyó- és tengerparti strandok megnyitását - ígérte hétfői online tájékoztatóján Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, a tárca helyettes vezetője.Némileg nőtt az új fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országok többségében
Némileg emelkedett a napi új koronavírusos fertőzöttek aránya a nyugat-balkáni országokban, aminek a járványügyi szakértők szerint az az oka, hogy az emberek túlságosan elengedték magukat, nem figyelnek az elővigyázatossági intézkedésekre, mindazonáltal szerintük pánikra semmi ok, kézben tartható a helyzet.Ajánljuk még

















