koronavírus
Öt különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában
Az új koronavírus elleni öt különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában – jelentette be Zeng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese.Koronavírus – Közel ezernégyszázan már meggyógyultak hazánkban
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 3473 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg; ezzel 448 főre emelkedett az elhunytak száma, 1371-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1654 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 56%-a, az elhunytak 77%-a, a gyógyultak 61%-a budapesti vagy Pest megyei. 570 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 45-en vannak lélegeztetőgépen – derül ki a hivatalos kormányzati oldal friss tájékoztatójából.Június elején megnyitja határait Olaszország az EU-állampolgárok előtt
Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként. A szóban forgó országok állampolgárainak az Olaszországba való belépés után karanténba sem kell vonulniuk, és nem kell igazolniuk, hogy mentesek a koronavírustól. Más országokból továbbra is tilos lesz majd belépni Olaszországba.Tombol a kolera Jemenben, ahol a koronavírus terjedésétől is tartanak
Több, mint 500 olyan ember halt meg az elmúlt egy hétben a dél-jemeni Ádenben, aki a Covid-19 betegség tüneteit mutatta – közölték helyi egészségügyi tisztségviselők pénteken az AP hírügynökséggel.Donald Trump: Vakcinával vagy anélkül, de vissza kell térni a mindennapi élethez
Új programot indít a vakcinafejlesztés támogatására Donald Trump, aki bízik abban, hogy még az év vége előtt lesz oltóanyag az új típusú koronavírus ellen. Az amerikai elnök szerint vakcinával vagy anélkül, de az amerikaiaknak vissza kell térniük a mindennapi élethez, és ősszel szerinte az iskoláknak is meg kell nyitniuk a kapuikat. Az amerikai elnök ezt pénteken közölte a Fehér Ház Rózsakertjében újságírókkal.Párizsban sokan lakbért sem tudnak fizetni a vírus okozta válság miatt
Franciaországban az elmúlt 24 órában 104-gyel 27 529-re emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az előző napi 351 után, a kórházi betegek száma pedig 20 ezer alá süllyedt – közölte a francia egészségügyi minisztérium péntek este.Karsay Ferenc Karácsony játszótérnyitási ötletéről: "A káosz elkezdődött"
Karsay Ferenc, Budafok-Tétény fideszes polgármestere a Facebookon reagált Karácsony képtelen ötletére, miszerint hétfőtől megnyitná a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó parkokat és játszótereket, ha ahhoz az adott kerület polgármestere is hozzájárul.A WHO gyermekeknél vizsgálja a koronavírus és egy ritka gyulladásos betegség kapcsolatát
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja a koronavírus és egy ritka gyulladásos gyermekbetegség kapcsolatát – közölte pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.Varga Judit: Az Európai Parlament még a tisztességes eljárás látszatára sem ügyel (videó!)
Varga Judit igazságügyi miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy koncepciós eljárásnak tartja azt, hogy nem szólalhatott fel a magyar jogállamiságról szóló európai parlamenti vitán. Szerinte egy olyan intézmény akarja demokráciából kioktatni Magyarországot, amely még a tisztességes eljárás látszatára sem ügyel.Ajánljuk még

















