koronavírus
Az olasz kormányfő kötelezővé tenné a koronavírus elleni vakcina felvételét a migránsoknak is
Olaszországban az egészségügyben és az oktatásban dolgozók után a közigazgatásban dolgozók esetében is kötelezővé kívánják venni a védettségi igazolást, továbbá minden Olaszországba érkező bevándorlót – legyen illegális migráns vagy menedékkérő – szintén be akarnak oltani a koronavírus ellen – erről Mario Draghi olasz miniszterelnök pénteken beszélt az olasz lapok szerint. A kormányfő úgy vélekedett, hogy amint az Európai Gyógyszerügynökség és az Olasz Gyógyszerügynökség engedélyezi az oltóanyagokat, kötelezővé lehet tenni a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség és a Covid-19 elleni védőoltást, mint bármely más, már kötelező védőoltást.A koronavírus-fertőzöttek száma 219 millió, a halálos áldozatoké 4,54 millió világszerte
A világon 219 014 988 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 541 010 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 218 376 489 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 542 472 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.5 millió 781 ezer a beoltottak száma, 262 új fertőzöttet azonosítottak
A beoltottak száma 5 781 121, közülük 5 510 678 fő már a második oltását is megkapta, 342 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 262 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 793 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt egy beteg, így az áldozatok száma 30 060 főre emelkedett – írja a kormányzati tájékoztató portál legfrissebb jelentésében. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 909 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4824 főre csökkent. 138 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 16-an vannak lélegeztetőgépen.Szijjártó Péter: a járvány és a migráció ördögi kört alkot (videó)
A koronavírus-járvány és a migráció ördögi kört alkot, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének veszélye – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Genfben. A tárcavezető társelnökként vett részt a legkevésbé fejlett országok támogatásával foglalkozó háromnapos ENSZ-konferencián, ahol hangsúlyozta, hogy a pandémiának nemcsak egészségügyi, gazdasági dimenziója is van.Koronavírus – A kormány célja, hogy az iskolák jelenléti oktatásban működjenek
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint egy beteg meghalt és újabb 194 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 772 010 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 509 130-an már a második adag vakcinát is megkapták, 322 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. A kormányzati portálon azt írták: 812 531-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 059-re, a gyógyultaké 777 646-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 4826. Kórházban 132 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 1437-en vannak, a mintavételek száma 6 584 218-re nőtt.Szlávik János szerint elképzelhető, hogy újra maszkot kell majd hordani
A koronavírus delta variánsa jobban terjed és nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán, az M1 aktuális csatornán, aki szerint, ha az esetszámok nagyon megemelkednek, elképzelhető, hogy újra kell maszkot hordani,de bízik abban, hogy újabb lezárásokra már nem lesz szükség.Megkezdődött a tizenkét éven felüliek oltása
Újabb mérföldkőhöz érkezett a járvány elleni védekezés. A héten csaknem ötvenezer diák kapja meg a koronavírus-járvány elleni vakcinát a tanintézményekben, a cél, hogy minél többen védetten kezdhessék el az új tanévet – hangzott el az M1 Híradójában.Nem bírják a terhelést a brüsszeli kórházak
Meredeken emelkedik Belgiumban a koronavírus okozta szövődményekben elhunytak és a súlyos tünetekben szenvedők száma. Az intenzív osztályok telítettsége miatt a brüsszeli kórházak hétfőtől más régiók egészségügyi intézményeibe szállíthatják át a koronavírussal fertőzött betegeket.Oltásellenesek tízezrei tartottak újabb hisztitüntit Franciaországban
Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen. A védettségi igazolás bevezetésével párhuzamosan az oltási hajlandóság is erősödött a francia társadalomban: eddig a teljes lakosság 74 százaléka, a felnőttek 86 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, a teljes lakosság 64 százaléka, a felnőttek 77 százaléka pedig már mindkét dózist.Ajánljuk még

















