Pesti Srácok

Megkezdődött a tizenkét éven felüliek oltása

null

Újabb mérföldkőhöz érkezett a járvány elleni védekezés. A héten csaknem ötvenezer diák kapja meg a koronavírus-járvány elleni vakcinát a tanintézményekben, a cél, hogy minél többen védetten kezdhessék el az új tanévet – hangzott el az M1 Híradójában.

Vakcinából van bőven az iskolákban, így ha valaki meggondolta magát, be tudja oltatni gyermekét, ehhez viszont regisztrálni mindenképpen kell. A hétvégén egyébként 521 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, újabb áldozata nem volt a járványnak. Hétfőn a fővárosi kormányhivatal előtt, a Teve utcában az eligazítás után 45 sofőr és adminisztrátoraik átvették a vakcinákat, majd elindultak az orvosokért és asszisztenseikért, hogy a kijelölt iskolákban a 12 évnél idősebb diákok megkaphassák a koronavírus elleni injekciókat A fővárosi kormánymegbízott, Sára Botond az M1-nek elmondta, hogy vakcina van bőven, így ha a szülők korábban nem regisztráltak, akkor is be tudják oltatni a gyermeküket az iskolában. Kiemelte, a cél, hogy minél előbb minél többen megkapják az oltóanyagot, és hogy a jelenléti oktatás biztonságban elindulhasson szeptember elsején. A fővárosi Városmajori Gimnáziumban hétfő reggel 8 óra után már el is kezdték a fiatalok oltását. Itt összesen 44 diák kapta meg az első adag vakcinát. Az iskola igazgatója, Szebedy Tas azt mondta: magas az intézményükben az átoltottság, akinek volt lehetősége, már korábban beadatta magának a vakcinát.

– tette hozzá. A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban 40 fiatal vette fel az oltását, a megyében pedig 89 iskola több mint 1100 diákja kérte a védettséget nyújtó vakcinát.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja. Az iskolákban az orvosi szobákat alakították át ideiglenes oltóponttá. Így történt ez Mátészalkán is, ahol a diákok 10 százaléka jelezte, hogy felveszi az első oltását.

– fogalmazott Pénzes Ottó, a Kepes Géza Általános Iskola intézményvezetője. A szakemberek nemcsak a szülői engedélyt ellenőrzik, hanem minden fiatal esetében szóban is megbizonyosodnak arról, hogy nincs-e kizáró tényező az oltás előtt. Van-e valamilyen olyan kizáró ok, betegség, illetve egy régebbi, három hónapon belüli Covid-fertőzés, illetve fel vannak sorolva azok a kontraindikációk, amelyek alapján nem adhatjuk be ezt az oltást. Ezt a szülők kitöltik, mi átnézzük, illetve a gyereket még egyszer kikérdezzük, és ha semmiféle kontraindikáció nem áll fönn, akkor megkapják az oltást – magyarázta Molnár Alíz iskola-egészségügyi szakorvos. A héten csaknem ötvenezer diák kaphatja meg országszerte a Pfizer vakcinájának első adagját, majd napra pontosan három hét múlva a másodikat.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.