koronavírus
Autósmiséket tart egy Fejér megyei plébános
Autósmiséket tart Mihályi Miklós a Fejér megyei Előszállás plébánosa a koronavírus-járvány idején. Az autók öt perccel a szentmise előtt gördülhetnek a templom elé, szembe a templomajtó elé költöztetett oltárral. Az autók ablakait csak egy oldalon lehet lehúzni, hogy "még véletlenül se vigyen át vírust egy kis szellő", az áldozást pedig lélekben végzik.Novák Katalin: a családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély
Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem. A családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély, a kormány a járvány alatt is biztosítani tudja ehhez a forrásokat, a gazdaság és a magyar emberek elmúlt 10 éves teljesítményének köszönhetően- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az Inforádióban.Laborvezető: a fertőzésen átesett emberek vérsavóját fel lehetne használni a súlyos betegek kezelésére
A koronavírus-fertőzésen már átesett emberek vérsavójának terápiás felhasználási lehetőségeit kutatják a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumában. Olyan, már meggyógyult embereket kell keresni, akiknek a vérsavójában sok vírusellenes anyag van, mert az ő vérsavójukat fel lehetne használni a súlyos betegek kezelésére - közölte Kiss Zoltán a laboratórium vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.Lassul a járvány terjedési üteme a világ számos pontján
A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus - a fertőzöttek száma 2 477 426-ra nőtt, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 170 ezret -, de Európa egyes részein, valamint az Egyesült Államok fő gócpontjában, New Yorkban is lassult a megbetegedések üteme - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből. Hétfőn 2 404 021 volt a fertőzöttek és 165 227 a halálos áldozatok száma.Trump a járvány miatt fel fogja függeszteni a bevándorlást
Az új típusú koronavírus okozta járvány miatt átmenetileg felfüggeszti a bevándorlást Donald Trump amerikai elnök, aki hétfőre virradóra a Twitteren közölte ezt. Donald Trump azt követően tette közzé álláspontját, hogy a Fehér Házban tartott sajtókonferencián a többi között az egyes tagállamok gazdasági életének újraindításáról szólt.Szörnyű pusztítást végezhet a koronavírus Afrikában
Isabel Günther, a Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola munkatársa úgy véli, hogy az afrikai országok egy része a helyzethez képest is súlyos krízissel néz szembe. Úgy véli, hogy azok az óvintézkedések, melyek a fejlett országokban megvalósíthatóak, sok afrikai országban nem kivitelezhetőek.A moratóriumon túl is védeni kell az adósokat az MNB szóvivője szerint
A moratórium után védeni kell az adósokat, ha gondot jelent számukra a hiteltörlesztés. A jegybank szükség esetén együttműködésre szólítja fel a bankokat, valamint a nehéz helyzetbe került lakossági és vállalati ügyfeleket - mondta Binder István a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.Egy japán professzor nagyon pesszimista a tokiói olimpia jövő évi rendezése kapcsán
Ivata Kentaro, a fertőző betegségek professzora nagyon pesszimista a japánok jövő nyári olimpiarendezése kapcsán. Nem hiszem, hogy az olimpiát meg lehet rendezni jövőre- hangsúlyozta egy hétfői telekonferencián a Kobe Egyetem professzora. Hozzátette, az idén nyárról egy évvel elhalasztott tokiói ötkarikás játékok megtartásának feltétele, hogy világszerte megfékezzék, és kordában tartsák a koronavírus-járványt.A koronavírus-járvány miatt zuhan az olajár
Nagy olajárcsökkenést okozott hétfőn a túltermelés befogadására alkalmas olajtározók szűkössége, az amerikai WTI nyersolaj éppen lejáró májusi kontraktusának jegyzése negatívba fordult. A koronavírus-járvány miatti gazdasági leállások jelentős mértékben csökkentették világszerte az olajfelhasználást, az olajszállítások így gyakorlatilag már a globális készleteket töltik fel.Ajánljuk még









