koronavírus
Kína nem támogatja tovább a WHO-nak a vírus eredetére vonatkozó vuhani kutakodását
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én ismét felszólította Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban. Kína azonban nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője. Ceng úgy fogalmazott: a vizsgálat második szakaszával kapcsolatos munkaterv olyan elemeket tartalmaz, melyek nem tartják tiszteletben a tudományt.Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a görög parlament előtt az oltást ellenzők tüntetését
A görög rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta szerdán este Athénban a koronavírus elleni oltást ellenzők tüntetését a parlament épülete előtt. A helyi sajtó szerint mintegy háromezren vettek részt a kormány járványügyi intézkedései elleni tiltakozó akción. A rendőrség közölte, hogy a biztonsági erőknek azért kellett közbelépniük, mert többen túl közel jöttek a törvényhozás épületéhez.Portugáliában a tanévkezdetig beoltanák a 12–17 éves korosztályt
A delta koronavírus-variáns által súlyosan érintett Portugáliában a tanévkezdetig be kívánják oltani a 12–17 éves korosztályt – közölte António Costa kormányfő a parlamentben. Hónapok óta ma volt a legmagasabb a napi új fertőzöttek száma, holott Portugáliában szigorú karanténintézkedések vannak érvényben.Izraelben meredeken növekszik az újonnan fertőzöttek száma a súlyos betegek számának lassú emelkedése mellett
Izraelben meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma, de a súlyos betegek száma csak lassan növekszik az átoltottságnak köszönhetően – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet szerdán.Nincs halálos áldozat, újabb 56 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést
Nincs halálos áldozat, újabb 56 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 578 183 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 327 325-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 808 945-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 30 019, a gyógyultaké 744 051-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 34 875. Kórházban 76 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 1409-en vannak, a mintavételek száma 6 268 163-ra nőtt.Másfélmillió gyermek vesztette el a szüleit a járvány következtében
Világszerte mintegy másfélmillió gyermek vesztette el a koronavírus-járvány következtében legalább egyik szülőjét, vagy gondviselőjét – derül ki a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának kedden ismertetett tanulmányából.Bécsben továbbra is maszkot kell hordani
Az Ausztriában július 22-től életbe lépő országos enyhítésekkel ellentétben Bécsben továbbra is érvényben marad a maszkviselési kötelezettség, annak ellenére, hogy csütörtöktől Ausztria-szerte - az élelmiszerboltok kivételével - nem lesz kötelező a maszkviselés a kereskedelmi egységekben. Mivel mind a kancellár, mind az egészségügyi miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tartományok ennél szigorúbb rendelkezéseket is hozhatnak, ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, Bécs polgármestere élt a lehetőséggel, bejelentve: a fővárosban nem enyhítenek a jelenleg érvényben lévő maszkviselési szabályokon.Kormányszóvivő: Magyarország a legbiztonságosabb Európában
Magyarország egyelőre a béke szigete a többi európai országhoz hasonlítva, a legbiztonságosabb európai ország, hiszen Málta után itt a legmagasabb a koronavírus ellen kétszer beoltottak, a teljes védettséggel rendelkezők aránya – mondta a kormányszóvivő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn.Ajánljuk még

















