koronavírus
Merkely Béla: nem érdemes az antitestmérés eredményeire hagyatkozni
Semmiképpen sem jó, ha az ember fél a megfertőződéstől, ezért jó megoldás, ha felvesszük a harmadik oltást, illetve – ha eddig még nem tettük – az oltást – ezt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mondta a Vasárnapi újságnak nyilatkozva. Az antitestszint nem egyenlő a védettséggel; ez a védettségnek csak egy eleme – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Karanténba vonult Boris Johnson
Az előírásoknak megfelelően elkülönítésbe vonult Boris Johnson brit miniszterelnök, miután Sajid Javid egészségügyi miniszter koronavírus-szűrési lelete pozitív lett. Johnson londoni hivatalának vasárnapi közlése szerint ugyanebből az okból Rishi Sunak pénzügyminiszter is karanténba vonult.Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon
Magyarország – Európában elsőként – lehetővé teszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon – mondta György István, a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap, Balatonmáriafürdőn.Két sportoló is koronavírusos az olimpiai faluban
Hat nappal a pénteki nyitóünnepség előtt két pozitív koronavírusteszt akadt a sportolók között a tokiói olimpiai faluban. A szervezők vasárnap jelentették be, hogy ketten fertőzöttnek bizonyultak a szálláshelyükre már beköltözött sportolók között. Egy nappal korábban is akadt egy pozitív teszt a faluban; róla annyit közöltek, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a játékokhoz kapcsolódó illető.Nem kerülhetnek hátrányba a keleti vakcinákkal oltottak Európában
Július elsején hivatalosan is bevezették az uniós védettségi igazolványt – az eddigi tapasztalatokról közölt összeállítást a Kossuth Rádió Európai idő című műsora. Mindenkinek érdemes tájékozódni, ugyanis hiába van elsejétől uniós védettségi igazolvány, amit akár online is le lehet tölteni, ettől függetlenül minden nemzeti kormány külön szabályozza a beutazást.Pozitív a brit egészségügyi miniszter koronavírus-gyorstesztje, pedig ő a lazítások szószólója
Pozitív lett Sajid Javid brit egészségügyi miniszter koronavírus-tesztje. Ezt Javid személyesen jelentette be szombaton. A tünetei enyhék.Horvátországban beoltják a turistákat is
A zágrábi kormány döntése szerint mindenki ingyen felveheti a koronavírus elleni oltást Horvátországban, azok is, akiknek nincs betegbiztosításuk, így a Horvátországban nyaraló külföldi turisták is – írta az Index.hr internetes portál.A budaiak kétharmada egyetért a kötelező oltással
A válaszadó budaiak kétharmada mindenképp egyetért azzal, hogy az egészségügyben kötelező legyen a védőoltás, ahogy támogatja az Orbán Viktor által bejelentett döntést a Magyar Orvosi Kamara is – számolt be róla közösségi oldalán Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy másfél hónapja indították el Pokorni Zoltánnal közösen a Budai Kérdések politikai párbeszéd akciót.Kamu koronavírusteszttel jutott be egy sportoló az olimpiára
Felfüggesztett eltiltást kapott az a brit atléta, aki megváltoztatta a dátumot egy koronavírustesztjén, hogy visszatérhessen a szigetországba. A 2016-os riói játékokon ötezer méteren hatodik Andrew Butchart egy podcastben bevallotta: késett PCR-tesztjének eredménye, amikor az Egyesült Államokból repült volna haza Nagy-Britanniába, ezért átírta a dátumot egy korábbi vizsgálat eredményén, hogy fel tudjon szállni a repülőgépre – számolt be a The Times. A sportoló a felfüggesztett miatt részt vehet az ötkarikás játékokon.Ajánljuk még

















