koronavírus
Bocsánatot kért a Magyarországot "térdre kényszeríteni" akaró holland miniszterelnök a katasztrofális járványkezelés miatt
Valószínűleg jobb helyzetben lenne ma Hollandia, ha a miniszterelnök, Mark Rutte legalább annyit foglalkozik az elmúlt hetekben hazája járványügyi adataival, mint a magyar pedofilellenes törvénnyel. Úgy talán elkerülhető lett volna az a kínos szituáció, hogy 2 héttel a nyitás után újra szigorítania kell Hollandiának a megugró esetszámok miatt. A miniszterelnök bocsánatot kért választóitól, ez azonban valószínűleg kevéssé vigasztalja azokat, akik a túl korai nyitás következményeit nyögik.Három beteg hunyt el a hétvégén, 73 új fertőzöttet azonosítottak
A beoltottak száma 5 538 557 fő, közülük 5 175 503 fő már a második oltását is megkapta. 102 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 539 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.Online is kitölthető a nemzeti konzultáció
Már online is kitölthető a nemzeti konzultációs kérdőív - közölte a kormány Facebook-oldalán. A kabinet azt kéri az emberektől, hogy mondják el a véleményüket a koronavírus-járvány utáni életről, valamint a gazdaság újraindításáról, a migrációról, és a 200 ezer forintos minimálbérről is megkérdezik az embereket.Koronavírus – Egyre gyorsabban terjed a járvány delta variánsa Horvátországban
A koronavírussal fertőzöttek növekvő száma miatt július 15-től új határátlépési feltételek lépnek érvénybe Szlovéniában. Közben a szomszédos Horvátországban egyre gyorsabban terjed a vírus deltavariánsa. A romló adatok, és az alacsony átoltottság miatt a beutazást járványügyi besorolástól függetlenül védettségi igazoláshoz kötik mindkét országban. Kivételt képeznek ez alól azok a külföldi állampolgárok, akik rendelkeznek ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel Szlovéniában, valamint a 15 évnél fiatalabbak, akik szüleik vagy nevelőik kíséretében érkeznek az országba.Magyarország második az uniós országok védettségi rangsorában
Magyarország továbbra is második az uniós országok védettségi rangsorában. Hazánkat csupán a félmilliós lakosságú Málta előzi meg a listán. A sikert az is bizonyítja, hogy a harmadik helyen álló Ciprus összlakossága alig tizede a magyarországinak, mégsem érték el az ötven százalékos átoltottságot. Ez is alátámasztja, hogy a járvány tekintetében Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk.Von der Leyen elégedett, hogy az EU júliusra elég vakcinát szerzett
Az Európai Unió elérte azt a kitűzött célt, hogy júliusra rendelkezésre álljon a felnőtt lakosság 70 százalékának teljes beoltására elegendő vakcina a koronavírus ellen – jelentette be szombaton Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.Szakértő virológus: az oltatlanok miatt berobbanhat a negyedik hullám
Az oltatlanok száma elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is – erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Jakab Ferenc virológus.Ennyit ér Brüsszel: Csehország újabb vakcinakölcsönt kért Magyarországtól, mert az EU miatt oltáshiánnyal küzdenek
Andrej Babiš cseh kormányfő azzal a kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönözzön Csehországnak. Csehország, amely csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használja, továbbra is vakcinahiánnyal küszködik.Felmostuk a padlót a bíróságon a szentesi jobbikos polgármesterrel
Novemberben írtunk arról, hogy a járvány elleni védekezéshez amúgy is „kritikusan hozzáálló” Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester úgy ment be dolgozni, hogy a koronavírus tüneteit mutatta. A jobbikos politikus igen kínos helyreigazítási pert indított szerkesztőségünk ellen, amelyben lényegében elismerte felelőtlenségét, és még jogerősen el is bukta az ellenünk indított sajtópert.Ajánljuk még

















