Pesti Srácok

Felmostuk a padlót a bíróságon a szentesi jobbikos polgármesterrel

Felmostuk a padlót a bíróságon a szentesi jobbikos polgármesterrel

Novemberben írtunk arról, hogy a járvány elleni védekezéshez amúgy is „kritikusan hozzáálló” Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester úgy ment be dolgozni, hogy a koronavírus tüneteit mutatta. A jobbikos politikus igen kínos helyreigazítási pert indított szerkesztőségünk ellen, amelyben lényegében elismerte felelőtlenségét, és még jogerősen el is bukta az ellenünk indított sajtópert.

Még tavaly novemberben írtunk arról, hogy míg Jakab Péter, a Jobbik elnöke épp potenciális gyilkosnak nevezte a miniszterelnököt, amiért nem zárta le az egész országot a koronavírus-járvány miatt, addig párttársa, Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester nemcsak, hogy nem tartotta szükségesnek bevezetni a maszkviselést a forgalmasabb közterületeken, de annak ellenére, hogy maga is tüneteket mutatott, bejárt a hivatalba dolgozni. A képviselő egy igen kínos sajtó-helyreigazítási pert indított portálunk ellen, amelyben most a másodfokú ítélet is elutasította a keresetüket. A jobbikos politikus nem igazán tudott cikkünkön fogást találni, de tett egy halvány kísérletet, hátha bosszút állhat portálunkon, amiért megírtuk róla az igazságot. A polgármester legerősebb érve szerint valótlanul állítottuk, hogy

A Fővárosi Törvényszék másodfokon meghozott ítéletében azonban kiemeli: a cikkünkben megfogalmazott következtetésben

PestiSracok facebook image

Továbbá hozzáteszik, hogy

Mint az indokolásban kifejtik,

Összességében tehát elmondható: érthetetlen módon a jobbikos politikus abban reménykedett, hogy bár pártja hivatalos állásfoglalása ellenére „kritikusan” állt a koronavírus elleni védekezéshez, egy kis bírósági szőrszálhasogatás után elmondhatja majd, mégiscsak neki volt igaza, hogy nem több, hanem csak egy napon keresztül veszélyeztette környezetét. Ezúttal nem jött be a próbálkozás, Szabó Zoltán Ferenc pedig kénytelen lesz kifizetni a perköltséget, de ha nem tud leállni, még nekiállhat kalapozni...

Vezetőkép: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?