Pesti Srácok

Kormányinfó – Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot, ez pedig kizárólagosan a gyermekvédelmi törvény miatt van

null

Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot, ez pedig kizárólagosan a gyermekvédelmi törvény miatt van – jelentette ki a Kormányinfó elején Gulyás Gergely. Felidézte, hogy az alaptörvényben benne foglaltatik az emberi méltóság védelme, a legfontosabb feladatnak pedig a gyermekek védelmét nevezte a miniszter. Az uniós viták kapcsán kifejtette: lojális együttműködésre törekszenek az EU-val, és reményét fejezte ki, hogy Ursula von der Leyen rendet tud tartani a bizottság soraiban. Jelezte, hogy a kormány továbbra is tárgyal a bizottsággal a helyreállítási alapról. A delta variáns terjedéséről is szót ejtett Gulyás Gergely, aki kifejtette, hogy Magyarországon is észlelték a vírustörzset, a kormány pedig lehetővé tette a harmadik oltás felvételét, amellyel a jelenlegi szabályok szerint a második oltás utáni negyedik hónapra lehet beadatni. A miniszter szűkszavúan reagált a Pegasus-üggyel kapcsolatos kérdésre, kifejtve: nem tárgyalta a kormány az ügyet, mivel csak alaptalan pánikkeltésnek tartják.

A tájékoztató elején Gulyás Gergely kijelentette: Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot, ez pedig kizárólagosan a gyermekvédelmi törvény miatt van. Felidézte, hogy az alaptörvényben benne foglaltatik az emberi méltóság védelme, a legfontosabb feladatnak pedig a gyermekek védelmét nevezte a miniszter. Ismertette: ez indokolja, hogy a kormány népszavazást írt ki a kérdésben, hogy demokratikus úton vitathassa meg a témát a választókkal. Jelezte továbbá, hogy a népszavazásra várhatóan január-februárban kerülhet sor.

– mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

– mondta Gulyás. A népszavazással kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter azt is kifejtette, hogy a pedofilellenes törvény semmiképp sem mossa össze az LMBTQ-embereket a pedofilokkal, hiszen heteroszexuális magatartási formákat is szabályoz. A népszavazáson való részvételre biztatott mindenkit, aki ugyanis nem vesz részt benne, az másokra bízza a döntést.

– tette hozzá.

Ha a népszavazás eredményes lesz, akkor három évig a szabályokon nem lehet változtatni, még egy esetleges kormányváltás után sem. Ha az igenek győznek, akkor a törvény bizonyos szakaszait vissza kell vonni.

Brüsszelen múlik a vita rendezése

A miniszter aláhúzta: lojális együttműködésre törekszenek az EU-val, és reményét fejezte ki, hogy Ursula von der Leyen rendet tud tartani a bizottság soraiban. Jelezte, hogy a kormány továbbra is tárgyal a bizottsággal a helyreállítási alapról.

– mondta a miniszter. Hozzátette, hogy ez az eljárás nem ismeretlen; korábban is sor került erre, a brüsszeli bürokrácia működési mechanizmusa miatt. Gulyás kijelentette, hogy ha egy klub tagjai vagyunk, akkor jogunk van hozzászólni a közös ügyekhez.

– tette hozzá. Kérdésre válaszolva a miniszter azt is kifejtette, hogy kizárólag a bizottságtól függ a megállapodás a helyreállítási alap ügyében.

– tette hozzá. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt is kifejtette, hogy a viták ellenére továbbra is az egyetlen alternatívának tartja a kormány az EU-t, mivel számos olyan elvi és gazdasági alapelv érvényesülését biztosítja, amely pozitívumként értékelhető; ezek között említette a szabad határokat és a kereskedelmi együttműködést. A miniszter ugyanakkor hozzátette: problémák merülnek fel akkor, ha jogállamisági köntösbe bújtatva ideológiai alapon támadják az országot.

– fogalmazott. A miniszter ugyanakkor egy kérdésre válaszolva megjegyezte: konzultálna Kövér Lászlóval és Novák Katalinnal, mielőtt ismételten szavazna hazánk uniós tagságáról, ha erre most lehetőség lenne.

Már felvehető a harmadik oltás Magyarországon

A delta variáns terjedéséről is szót ejtett Gulyás Gergely, aki kifejtette, hogy Magyarországon is észlelték a vírustörzset, a kormány pedig lehetővé tette a harmadik oltás felvételét, amellyel a jelenlegi szabályok szerint a második oltás utáni negyedik hónapra lehet beadatni. A miniszter mindenkit arra buzdított, hogy éljen a lehetőséggel.

– tette hozzá. Karácsony Gergely ajánlatára vonatkozóan, amelyben felajánlotta, hogy együtt szerepelne egy plakátkampányban Orbán Viktorral, ezzel buzdítva a lakosságot, Gulyás Gergely úgy fogalmazott:

Kérdésre válaszolva Gulyás azt mondta, hogy a harmadik oltás fel lesz tüntetve a QR-kódon, de erről még nem született döntés.

Alaptalan pánikkeltés a Pegasus-ügy

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: nem tárgyalta kormány az ellenzéki média által felfújt botrányt, ugyanis azt alaptalan pánikkeltésnek tartják. A kormánytisztviselők készülékeinek vizsgálata sem merült fel, ugyanis törvény szabályozza, hogy kik azok, akik nemzetbiztonsági védelemben részesülnek. Újabb kérdésre válaszolva Gulyás kifejtette, hogy a magyar kormány csak jogszerű keretek között végzett megfigyelést, hozzátéve: minden ország szolgálatai végezhetnek tövényes keretek között megfigyeléseket. Hozzátette, hogy az erre vonatkozó szabályok 1995-től vannak hatályban; ez idő alatt bal- és jobboldali kormányok is ennek mentén működtek. Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy politikai állásfoglalás miatt hallgattak-e valakit, Gulyás határozottan cáfolt, kifejtve: nem állásfoglalás alapján döntenek arról, hogy szükséges-e valakit lehallgatni. Hozzátette: technikai értelemben lényegtelen, hogy milyen eszközzel hallgatják le a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyeket. Megjegyezte továbbá, hogy csak célhoz kötötten felhasználhatóak az így szerzett adatok.

– tette hozzá. A kérdésben a Népszava újságírója igyekezett fújni tovább a hisztériát a Pegasus-üggyel kapcsolatban, többször számonkérve Gulyás Gergelyen, hogy miért nem oszt meg nemzetbiztonsági adatokat a Kormányinfón. A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság rendszeresen ülésezik, és ők vizsgálják a titkosszolgálatok eljárásainak jogszerűségét. A PestiSrácok.hu kérdésére vonatkozóan, amelyben azt szerettük volna megtudni, hogy milyen ellenlépéseket tervez a kormány a Pegasus-ügyben, a miniszter kifejtette: egy olyan ügyet tud, ahol botrányra okot adó lehallgatás történt, ezt még a Gyurcsány-kormány idejére datálódik. Hozzátette, hogy ma Magyarországon nem személyekhez, hanem ügyekhez kötődően történik titkosszolgálati megfigyelés.

Anonymous-ügy: ha történt szabályszegés, vannak felülvizsgálati eszközök

Cseh Katalin ügyében a miniszter elmondta: a momentumos képviselőnő EP-beli munkája arra alapszik, hogy állítja, Magyarországon ellenzékiek nem kaphatnak uniós forrást.

– fogalmazott. A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a miniszter kifejtette: amennyiben történt törvénysértés vagy visszaélés, úgy vannak vizsgálati eszközök az igazságszolgáltatás kezében.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.