koronavírus
A járványügyi helyzetben is folytatja a nélkülözők támogatását az Élelmiszerbank
A járványügyi helyzetben is folytatja a nélkülözők támogatását a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely márciusban hétszáztizenöt tonna élelmiszer juttatott el a rászorulókhoz több, mint ötszáznyolcvanmillió forint értékben – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.Spanyolországban ismét emelkedett a napi regisztrált fertőzöttek és halálos áldozatok száma
Spanyolországban a kiszűrt új típusú koronavírus-fertőzöttek száma 6180-nal, a halálos áldozatoké 752-vel nőtt egy nap alatt, ami mindkét esetben emelkedést jelent a korábbi napok adataihoz képest – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium napi jelentéséből szerdán.Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök (VIDEÓVAL)
Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök a fővárosban – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az okozott kár több, mint 22 millió forint.Tömeg a miskolci buszokon, a szivárványkoalíció fittyet hány a járványügyi helyzetre (videóval)
Az ellenzéki összeborulás által vezetett borsodi megyeszékhelyen már egy sor népszerűtlen intézkedést bevezettek rögtön az önkormányzati választások után. Szétverték például a tömegközlekedést, és a koronavírus-járvány sem szabott gátat a járatok folyamatos megnyirbálásának, így tömött buszok és villamosok szállítják a munkába igyekvőket. Az utasok között gyakran nemhogy másfél méter, hanem még harminc centiméter távolság sincsen.Fidesz-KDNP: Karácsony Gergely lépjen a Pesti úti Idősek Otthona védelmében!
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal intézkedjen a Pesti úti Idősek Otthona lakóinak védelmében. Erről Pintér Gábor, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja beszélt szerdán az intézmény előtt.Autókat ajánlott fel kórházaknak és karitatív szervezeteknek a Ford Magyarország
Autókat ajánlott fel kórházaknak és karitatív szervezeteknek a Ford Magyarország a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idejére. A tizenöt jármű elsődlegesen az egészségügyi személyzetet, illetve a kórházak és a karitatív szervezetek bármely, a veszélyhelyzettel összefüggő feladatának ellátását segíti.Meghosszabbíthatják a kijárást korlátozó intézkedéseket
Közös sajtótájékoztatót tartott a Karmelita kolostor udvarán Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány „minden ellenkező híresztelés ellenére” a járványhelyzetben különösen is partnerként tekint az önkormányzatokra, ezért hívták meg Karácsony Gergelyt és Szita Károlyt is a szerdai kormányülésre. A felek mind kiemelték, hogy konstruktív megbeszélésen vannak túl, a legfontosabb pedig mindenki számára, hogy az állampolgárok egészségét megóvják.Szijjártó Péter: ötmillió maszk, 140 lélegeztetőgép és több mint 30 ezer izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából (Videó!)
Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából –mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalára felkerült videóban.Válság idején alapjövedelemre szórná a pénzt a mérhetetlen Párbeszéd
A Karácsony Gergely-féle Párbeszéd nevű párt mai közleményéből kiderül, hogy nem meglepő módon elégedetlenek a bruttó nemzeti össztermék (GDP) egyötödét – nagyjából 9 ezer milliárd forintot – megmozgató kormányzati és jegybanki gazdaságvédelmi akciótervvel. Szerintük a problémáinkra egyedül az jelent megoldást, ha az állam a jelenlegi krízishelyzetben alapjövedelem címén kezdene el valamilyen pénzt önteni az emberekhez. A kiváló elképzelés példájaként pedig a párbeszédes V. Naszályi Márta vezette budai Várkerületet említik, ahol az intézkedést már bevezették, ugyanakkor nagyvonalúan elhallgatják azt, hogy az ország egyik legjómódúbb kerületében annak milyen valós tartalma lehet.Ajánljuk még

















