koronavírus
Szijjártó: hazatért 502 magyar a vesztegzár alá helyezett tiroli térségből
Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében.Franciaországban háromezer fölött a halottak száma
Franciaországban 24 óra alatt 418-cal 3024-re emelkedett hétfő estére a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti. A kormány honlapján közzétett adatok szerint a 44 550 diagnosztizált fertőzött közül csaknem 21 ezret ápolnak kórházban, számuk vasárnap óta 1594-gyel emelkedett. Közülük 5056-an vannak intenzív osztályokon, ez 424-gyel több, mint az előző nap.Negatív Angela Merkel harmadik koronavírus-tesztje
Negatív Angela Merkel német kancellár harmadik koronavírus-tesztje, de továbbra is otthonról látja el hivatali feladatait - jelentették be szerdán Berlinben. A szövetségi kormány tájékoztatása szerint, a kancellár még néhány napig házi karanténban marad. Angela Merkel nyolc napja, március 22-én vonult karanténba, miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől két nappal korábban védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.WHO: hamarosan stabilizálódhat az olaszországi helyzet, de óvatosságra van szükség
A bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően hamarosan stabilizálódhat az olaszországi koronavírus-helyzet, azonban továbbra is óvatosságra lesz szükség, nem lehet még lazítani - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója.Üdv, itt Jakab! - Titkosított telefonszámokat hívogat a Jobbik, de azt mondja, a "telefonkönyvből" van
Nagyon sok olvasónk jelezte, hogy a hétvégén kéretlen telefonhívást kapott a Jobbik elnökétől. Jakab Péter gépi hangon magyarázza el, kormányon mi mindent tenne pártja a koronavírus ellen, bezzeg Orbánnak három hónapnyi rendkívüli felhatalmazás sem volt elég, korlátlan teljhatalmat akar. Az egész hétvégén zajló telefonos zaklatások fő szépséghibája mégcsak nem is az, hogy járvány idején, veszélyhelyzetben pártpolitikai kampányt folytatni az emberek biztonságát szolgáló tájékoztatásnak álcázva nem szép dolog, hanem az, hogy a Jobbik olyan embereket is hívogat, akiknek a telefonszáma állításuk szerint nem nyilvános és teljességgel kizárt, hogy bármikor, bármilyen formában megadták volna azt a Jobbiknak. Megkerestük a párt sajtóosztályát, akik állítják, hogy szolgáltatók adatbázisából dolgoznak. Úgy tudjuk, több panaszos az adatvédelmi hatóságnál is bejelentést tett a telefonos zaklatások kapcsán személyes adataival való visszaélés miatt, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét is megkerestük.Az Egyesült Államokban megtalálhatták a koronavírus ellenszerét
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) engedélyezte hétfőn a malária ellen is alkalmazott hidroxiklorokin-szulfát és a klorokin-foszfát nevű szerek alkalmazását az új típusú koronavírus okozta Covid-19 kór kezelésére. Donald Trump amerikai elnök a vasárnap esti sajtókonferenciáján jelentette be, hogy a szert kísérleti jelleggel már 1100 páciensnél alkalmazzák New Yorkban.Enyhülés Európában: Dánia április közepétől fokozatosan lazíthat a járványügyi intézkedéseken
Dánia húsvét után fokozatosan lazíthat a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedéseken, amennyiben a jelenlegi pozitív tendencia folytatódik és a lakosság az elkövetkező két hétben észszerű viselkedésével útját állja a kór terjedésének - mondta Mette Frederiksen dán miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján Koppenhágában.A Nélküled című dal miatt is támadják Orbánt (PS-vírusvlog)
Nem csak a koronavírus-törvény elfogadás miatt akadtak ki ellenzéki politikusok és véleményformálók. Az is nagyon fáj nekik, hogy Orbán Viktor a hétvégén a karanténba kényszerült foci drukkerek által elénekelt Nélküled című dalt tette ki a Facebook-oldalára, hogy ezzel is buzdítson a nemzeti összefogásra a járvány közepette. A kritikusok szerint ez kirekesztés, és nem felel meg a függetlenség követelményének.A járvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről tárgyalt Putyin és Trump
A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata. A moszkvai tájékoztatás szerint, az amerikai kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek komoly aggodalmuknak adtak hangot a koronavírus globális elterjedtségével kapcsolatban.Ajánljuk még

















