Pesti Srácok

koronavírus

Kínai tudósok laboratóriumában született a szuper-koronavírus - állítja az olasz köztévé riportja (videó)

Jurák Kata Világugar 2020 március 30.
Nagy port kavart Olaszországban az Il Giornale cikke, ebben arról írnak, hogy egy kínai tudóscsoport 2015-ben olyan kísérletbe kezdett, amelynek eredményeként egy szupervírus jött létre. A Twitteren egyre több olyan bejegyzést olvasni, amiben azt fejtegetik, hogy a koronavírus-járvány nem a véletlen, hanem tudományos munka eredményeként szedi áldozatait világszerte. Mások persze ezt a gondolatmenetet egészen egyszerűen "összeesküvés-elméletnek" tartják. Mindenesetre mégis érdekes a témát annak fényében vizsgálni, hogy a RAI- olasz állami televízió 2015. november 16-án, a Leonardo című tudományos ismeretterjesztő műsorban azt mutatta be, hogy kínai kutatók denevérekből nyert koronavírus-fehérjét oltottak SARS vírusba, majd egerekbe, akut tüdőgyulladást okozva. Ezzel a kísérlettel pedig egy olyan szupervírus jött létre, amely az embert is megtámadhatja. A műsorban az is elhangzott: "természetesen a labor zárva marad és kizárólag tanulmányos célokra használják, de felmerülhet kérdésként az, hogy vajon érdemes-e csak a kutatás kedvéért egy ekkora fenyegetést kreálni és kockáztatot vállalni?" (Portálunk természetesen nem száll be a közösségi médiában tonnaszámra terjedő összeesküvés-elméletek gyártásába, csupán bemutatjuk, hogy a mértékadó olasz médiát foglalkoztatja egy újrafelfedezett tudományos riport.)
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.