koronavírus
Több, mint négyszázan haltak meg, több, mint négyezer az új fertőzött Olaszországban
Az elmúlt huszonnégy órában 427-tel, 3405-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint; eközben a diagnosztizált fertőzötteké összesen 41 035-re nőtt.Hazatértek és felveszik a harcot a koronavírussal a bangladesi sziámi ikreken segítő magyar orvosok (videóval)
A fejüknél összenőve született bangladesi sziámi ikerpár egyik tagján, Rabeyán újabb sürgős műtétet végzett Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapata, amelynek tagjai a járványügyi veszélyhelyzet miatt a tervezettnél hamarabb tértek vissza Magyarországra, és most a koronavírus elleni harcban segítik hazánkat.Gyurcsány lélegeztetőgépe: a Böszme visszahívná az IMF-et (PS-vírusvlog)
A nagy akarásnak nyögés lett a vége. Gyurcsány annyira rá akart licitálni a kormányra a gazdasági intézkedések terén, hogy ő már a koronavírus-járvány miatt kieső béreket is a költségvetésből finanszírozná. És hogy mindezt hogyan? Megfejtése szerint hitelből. 2020-ban tehát ott tart az ellenzék régi-új vezére, hogy a járványra hivatkozva minden bizonnyal visszahívná akár az IMF-et is. Így – ha a járvány, reméljük, nem – a Nemzetközi Valutaalap biztosan lélegeztetőgépre tenné a magyarokat. A vírussal összefüggő nemzetközi hír, hogy a napokban az angol hatóságok a britek erős immunrendszerére hivatkozva nem léptettek életbe szigorú óvintézkedéseket. Angliában élő magyaroktól megtudtuk, hogy a gyerekek ott még simán iskolába jártak például. Eközben idehaza új eljárásrendet vezetnek be. Eszerint a beteg otthonában is lehet mintát venni, így az enyhe tünetekkel rendelkező személyeket nem kell fertőző osztályra vinni. Az eljárásnak a lényege, hogy ne legyenek kontaktusok a jó egészségi állapotban lévő fertőzöttek és az egészségesek között. A járvány eközben szívmelengető helyzeteket is teremt. A taxisok felajánlották, hogy ingyenesen szállítják az egészségügyi dolgozókat a munkahelyük és otthonuk között, több étteremtulajdonos pedig úgy döntött, hogy ingyen oszt ételt a rászorulóknak.Szijjártó: Létrejött a külföldön rekedt magyarok hazatérését megszervező munkacsoport
Létrejött a külföldön rekedt magyarok hazatérését megszervező munkacsoport a Külügyminisztériumban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Rémhírek terjesztése miatt vettek őrizetbe egy férfit Nógrád megyében
Közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak eljárást az ellen a 23 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban terjesztett rémhíreket Nógrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.Horgászni és tengerparti napozásra is mentek a kijárási korlátozásokat megszegő olaszok
Kreativitásukat bizonyítják az olaszok az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt elrendelt mozgáskorlátozás megsértése közben is, amikor hatósági ellenőrzéskor a legkülönbözőbb okokkal magyarázzák utcán tartózkodásukat az olasz sajtóban csütörtökön megjelent beszámolók szerint.Osztrák belügyminiszter: Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon
Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon – jelentette be csütörtök délután Karl Nehammer néppárti belügyminiszter.Intézkedéseket hozott az MNB a bankok működésének támogatására
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a koronavírus-járvány kapcsán kialakult veszélyhelyzetnek a pénzügyi közvetítő szektorra gyakorolt hatásainak mérséklésére.A koronavírusról szóló vita kellős közepén esett össze a holland egészségügyi miniszter
Szerda délután folytattak vitát a holland parlamentben a koronavírusról. Amikor épp a bevándorlásellenes Geert Wilders tartotta beszédét, egyszer csak Bruno Bruins egészségügyi miniszter összecsuklott, majd hirtelen több, a közelében lévő parlamenti képviselő is a segítségére sietett, akik kikísérték a tárcavezetőt.Ajánljuk még

















