Pesti Srácok

A koronavírusról szóló vita kellős közepén esett össze a holland egészségügyi miniszter

null

Szerda délután folytattak vitát a holland parlamentben a koronavírusról. Amikor épp a bevándorlásellenes Geert Wilders tartotta beszédét, egyszer csak Bruno Bruins egészségügyi miniszter összecsuklott, majd hirtelen több, a közelében lévő parlamenti képviselő is a segítségére sietett, akik kikísérték a tárcavezetőt.

Többen megijedtek, amikor szerdán, a holland parlamentben, egy, a koronavírusról szóló felszólalás alatt megszédült és összerogyott Bruno Bruins, a németalföldi állam egészségügyi minisztere. Geert Wilders éppen a járvány Hollandiára gyakorolt hatásairól és a szigorúbb intézkedések szükségességétől szónokolt, amikor hirtelen hangos kiáltásokat lehetett hallani. A Holland Szabadságpárt elnöke beszédében a kormányt kritizálta, amiért nem tesznek sokkal szigorúbb és keményebb megszorításokat. Arra próbált rávilágítani a jobboldali politikus, hogy az amszterdami vezetés orosz rulettet játszik a lakossággal, amiért nem zárják le és be teljesen az országot. Ám mondandójával egyből megállt, amikor észrevette, hogy Bruins a földre került. Az egészségügyi miniszterhez többen odamentek, felsegítették, majd miután ivott pár korty vizet, kisegítették az ülésteremből. Az ülést félbeszakították és este folytatták a vitát.

A holland De Telegraaf szerint egyelőre nem tisztázott, hogy Bruins miért esett össze. Megjegyzik, hogy a tárcavezetőt korábban megvizsgálták már, hogy elkapta-e a koronavírust, és a tesztje negatív volt. Megjegyzik, hogy a politikusnak ebben a vészes időszakban rengeteg dolga van, éjjel-nappal dolgozik, hogy megakadályozza a vírus terjedését, így nem elképzelhetetlen, hogy Bruins csak kimerült és emiatt ájult el. A minisztert orvosai betegszabadságra küldték; a portál szerint pár napot ágyban kell töltenie, hogy feltöltődjön.

PestiSracok facebook image

– írta már este Twitter-üzenetében Bruins.

Frissítés:

Csütörtökön lemondott egy nappal az incidens után az 56 éves Bruno Bruins, aki rosszullétét később azzal magyarázta, hogy túlságosan kimerült az utóbbi hetek rendkívül megterhelő munkája miatt. Bruins felelt eddig a holland kormányban a koronavírus elleni küzdelemért. Hollandiában csütörtök délig 2460 emberről derült ki, hogy megfertőződött koronavírussal, egy nap alatt 409-cel nőtt számuk. A fertozésnek az országban immár 76 halottja van, az utóbbi 24 órában 18-an hunytak el. A járvány holland halottai közül a legidősebb 95, a legfiatalabb 63 évet élt.

Kiemelt kép: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.